Közélet

Luxusvillát vett az MNB

Luxusingatlant vásárolt a fővárosi Svábhegyen, a Mátyás király út 44. szám alatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány még februárban – derítette ki a Magyar Nemzet a földhivataltól kikért tulajdoni lap alapján.

A dokumentum szerint a villának helyet ingatlan 2165 négyzetméter, és előző tulajdonosa a Wakefield Kft. volt - írja a Magyar Nemzet. Az Opten cégadatbázisából a lap megtudta, hogy a Wakefield tulajdonosa egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett cég, a Hogarth Management Ltd. Vagyis a jegybank alapítványa egy offshore hátterű cégtől vette az épületet. A többszintes kastélyépület környékét ottjártukkor térfigyelő kamerák pásztázták, és felirat hirdette, hogy fegyveres őr vigyázza a területet.

Kérdéseikkel először az MNB-hez fordultak, ahonnan az alapítványhoz irányították a lap munkatársait, mondván, az tőle függetlenül működik. A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány által küldött válaszlevélből végül megtudták: a Mátyás király úti kastélyt nettó 1,038 milliárd (bruttó 1,3 milliárd) forintért vették, és itt hozzák majd létre az alapítvány képzési és tudományos kutatási központját. Megemlítették: az épület korábban francia iskolának is otthont adott, vagyis most visszakerül a tudomány és az oktatás szolgálatába. Azt állították, az ingatlant a szakértő által becsült forgalmi érték alatt vásárolták.

Válaszlevelükből arra is fény derült: az alapítvány nemcsak itt, hanem a budai várnegyedben, az Úri utca 72. szám alatt is vett egy nagy értékű ingatlant. Tájékoztatásuk szerint az Úri utcai műemlék épületet nettó 795 millió (tehát nagyjából bruttó egymilliárd) forintért vették, és itt alakítják majd ki az alapítvány székházát. Közölték: az épület az 1930-as évek végén a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában volt, és pincerendszerében őrizték az MNB aranytartalékát. A jelenleg romos, lepusztult ingatlanban – felújítása után – oktatási programokat, szemináriumokat tartanak majd. Az alapítvány arra is fölhívta a figyelmet, hogy az épületekben a „geopolitika és a geostratégia tudományának hazai központját” hozzák létre.

Alapítványuk legfontosabb célja „a világ globális működésének elemzése és az ezzel kapcsolatos ismeretek megosztása”. A céljaik megvalósításához szükséges keretrendszert pedig hat kutatóintézetet létrehozásával teremtik meg, amelyek a világ különböző régióira fókuszálnak majd. Így megalakul az Oroszország és Közép-Ázsia, a Dél- és Délkelet-Ázsia, a Kína, a Latin-Amerika és az Afrika kutatóintézet, továbbá a Geostratégiai tematikus és területi elemzési intézet - írja a Magyar Nemzet.

Az MNB a hazai közgazdasági képzés előmozdítására öt Pallas Athéné alapítványt hozott létre, amelyekbe első körben mintegy 160 milliárdot helyezett. Ettől függetlenül 90 milliárd forint értékben ingatlanvásárlási és -felújítási programot is indítottak. Ebből 50 milliárdot vételre, 40 milliárdot pedig felújításra fordítanak.

A megvásárolt ingatlanok között van egy másik Úri utcai ingatlan is (de az nem a 72., hanem a 21. szám alatt található), amelyért 1,85 milliárdot fizettek. Továbbá megvették a tiszaroffi Borbély-kúriát 415 millióért, a Várban lévő, Ybl Miklós tervezte Lónyay-villát 3,4 milliárdért, egy belvárosi, Kálmán Imre utcai ingatlant 450 millióért, egy II. kerületi, Pusztaszeri úti épületet hárommilliárdért, a Nyugati téri Eiffel-palotát pedig mintegy 18 milliárd forintért. Emellett az MNB egy Értéktár programot is elindított, amelyen keresztül 2018-ig 30 milliárdot költenek műkincsvásárlásra - írja a Magyar Nemzet.

luxusvilla MNB jegybank
Kapcsolódó cikkek