Közélet

Internetes zaklatás: sok kamasz nem tudja, hogyan segíthetne barátján

A kamaszok több mint fele úgy gondolja, hogy az internetes zaklatás rosszabb, mint a személyes zaklatás, 43 százalékuk pedig úgy érzi, hogy nagyobb problémát jelent a fiatalok számára, mint a kábítószerrel való visszaélés – derül ki a Vodafone 11 országban, közel 5 000 kamasz megkérdezésével elvégzett online felmérésének eredményéből. A Vodafone ezért Magyarországon is elindítja a nemzetközi #BeStrong internetes zaklatás-elleni hangulatjel kezdeményezését.

„A digitális világba született új generáció folyamatos internetes kapcsolatban érzi a legjobban magát, de ez nem csak előnyökkel jár, hiszen az online világban a fiatalokat számos veszély is fenyegeti. Kutatásunk arra világított rá, hogy sok kamasz nem tudja, hogyan segíthetne a barátjának internetes zaklatás esetén, a #BeStrong kampány pedig éppen azért született, hogy a fiatalok jelezni tudják támogatásukat érintett társaik felé.” – mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Vodafone felkérésére a YouGov által elvégzett felmérés szerint, a kamaszok közel egyötöde (18 százalék) esett már áldozatul internetes zaklatásnak, és 41 százalékuk depressziósnak és tehetetlennek érezte magát miatta. 26 százalékuk érezte úgy, hogy magára hagyták, 18 százalékuk fejében pedig még öngyilkos gondolatok is megfordultak.

Az internetes zaklatásnak áldozatul esett kamaszok 38 százaléka azt nyilatkozta, hogy a zaklatást még a szüleiknek vagy gondviselőjüknek sem mondták el. Szégyellték magukat vagy féltek tőle, hogy a szüleik beleszólnak, és aggódtak, vajon mit fognak lépni.

A megkérdezettek 43 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nagy kihívás lenne számára támogatni a közösségi médiában zaklatott barátját, mert „nem találná a megfelelő szavakat” együttérzése kimutatásához. A kamaszok 72 százaléka azt nyilatkozta, hogy ha barátjukat internetes zaklatás érné, minden valószínűség szerint hangulatjel használatával fejeznék ki együttérzésüket vagy támogatásukat.

Vodafone zaklatás internetes zaklatás tini kamasz
Kapcsolódó cikkek