Nem ér véget a kormányátalakítás: létrejön a Miniszterelnöki Programiroda
Miniszterelnöki Programirodának hívhatják a jövőben az eddigi miniszterelnöki kabinetet, a miniszterelnök által közvetlenül irányított szervezeti egységet pedig államtitkár és nem a szervezési kabinetfőnök vezetheti.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága több változtatást is elfogadott a minisztériumok felsorolásáról szóló, és a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjainak és az államtitkárok jogállásáról szóló törvények módosításához kapcsolódóan. Ezek egyike egyértelművé teszi, hogy az általános politikai koordinációt ellátó Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető személy, vagyis a miniszterelnök kabinetfőnöke miniszteri rangban látja el feladatát.
Harangozó Tamás (MSZP) szerint a hibásan beterjesztett előterjesztés korrekciójának eredménye, hogy lesz még egy államtitkár. Ki lesz az? - kérdezte, rámutatva: az új miniszter, Rogán Antal személye már ismert. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség államtitkára a vitára válaszul azt mondta: a poszt betöltőjét a miniszterelnök javasolja és a köztársasági elnök fogja kinevezni.


