Közélet

Egy hete készült a kormány titokban a vasárnapi zárva tartás eltörlésére

A vasárnapi Fidesz-elnökségi ülésen állítólag már kész tényként hangzott el a boltzár eltörlése, a kormánykommunikációért felelős államtitkár mégsem tudott róla egy nappal később.

Több mint egy hete adta ki Orbán Viktor a feladatot Rogán Antalnak és Varga Mihálynak, hogy kezdjék el kidolgozni a vasárnapi zárva tartást eltörlő jogszabályt - írta meg a Népszabadság. A miniszterelnök állítólag azzal szignálta ki a feladatot: „Jó ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húznunk a ravaszt."

A lap úgy tudja: az ellenszegülő KDNP-seken kívül Orbán Viktor két minisztere, Lázár János és Balog Zoltán sem akarja ma megszavazni a parlamentben a visszakozást.

Állítólag a vasárnapi Fidesz-elnökségi ülés volt az első olyan tanácskozás, ahol már szinte tényként hangzott el: a kormány visszalép. Az elnökségi tagok között is akadtak, akik meglepődtek.

Az elnökségi álláspont olyannyira titkos volt a Népszabadság szerint, hogy Tuzson Bence kormánykommunikációért felelős államtitkár még tegnap reggel az ­ATV-ben is a vasárnapi zárva tartás mellett érvelt, sőt annak kiterjesztéséről beszélt. Tuzson most azt nyilatkozta: gyakorlatilag a kormányfő pénteki, közrádiónak adott interjújának az állításait ismételte meg. Állítása szerint a végleges politikai döntés a kormányülésen szültetett meg tegnap reggel.

A Népszabadság szerint úgy vélték, hogy érvényes és eredményes lehet az MSZP népszavazása, ez pedig kudarc lenne a Fidesznek. Ráadásul a másik két ellenzéki népszavazási kezdeményezést – a termőföld­eladás leállításáról, illetve az állami vezetők fizetési plafonjáról – is megemelhette volna a vasárnapi ügy.

A másik fontos érv az volt a lap szerint, hogy az MSZP akár egymilliónál is több aláírást össze tudott volna gyűjteni a népszavazáshoz. Ez pedig
egy teljesen új adatbázis lehetett volna az MSZP számára, amelyet folyamatosan elérhetett volna. Rá­adásul a kormánypárt szavazói is aláírták volna az íveket.

vasárnap zárvatartás MSZP Orbán Viktor Fidesz kereskedelem bolt
Kapcsolódó cikkek