Közélet

Colleen Bell elmegy Magyarországról? - Reagált a nagykövet!

Belefáradt Colleen Bell a kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe, az elnökválasztás után elmegy Magyarországról - értesült a Magyar Nemzet.

Mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell amerikai nagykövet - írta a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, a magyarországi misszióra 2014-ben kijelölt diplomata már néhány hete meghozta döntését, és ezt nem fogja befolyásolni az sem, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke. Információik szerint Bell "kissé belefáradt a magyar–amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe".

Colleen Bell várhatóan a jövő év elején, legkésőbb kora tavasszal távozik, feladatait átmeneti jelleggel, az új nagykövet kinevezéséig David Kostelancik helyettes misszióvezető veszi át. A karrierdiplomata nemrég érkezett Budapestre, legutóbb az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának volt külügyminiszteri főtanácsadója. 2008 és 2010 között az Egyesült Államok moszkvai külképviseletén szolgált mint helyettes, majd ügyvivő politikai tanácsos. Korábban is dolgozott Moszkvában az akkori nagykövet, Thomas Pickering különleges tanácsadójaként.

Colleen Bell: nem tervezem a poszt elhagyását

Nem megyek sehova belátható időn belül - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az MTI-nek kedden a távozásáról szóló hírekre reagálva.

Colleen Bell kiemelte: a napilap nem kért reakciót a nagykövetségtől a cikkhez, máskülönben közölték volna, hogy "semmi sem állhat távolabb az igazságtól".

Mint mondta, november 8-án eldől, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akit januárban iktatnak be. Hozzátette: mint minden amerikai nagykövetet, őt is az elnök nevezte ki.

A diplomata hangsúlyozta: örömmel szolgálja hazáját budapesti amerikai nagykövetként, és addig tölti be a pozícióját, amíg csak lehetséges.

"Még nem tudom, hol van a célvonal, de szándékomban áll átfutni rajta" - fogalmazott Colleen Bell.

-->

Colleen Bell USA nagykövet
Kapcsolódó cikkek