Óriási pénzeket költ el a kormány a népszavazási kampányra
A Fidesz beindítja a teljes kampánygépezetét, ami nem lesz olcsó. A többi párt összesen sem tudna annyit költeni, mint amennyivel a kormánypárt kiegészíti a kormány által indított kampányt - írta a Népszabadság.
Gyürk András kampányfőnök a Népszabadság Online-nak azt mondta, nem tudja pontosan, mennyibe kerül majd az országgyűlési választások hajrájához mérhető országos népszavazási kampányhónap a Fidesznek, de szerinte a párt kiadásai nem érik majd el 100 millió forintot. Ez azonban csak azért van így, mert a költségek túlnyomó részét nem a párt fizeti.
Ezúttal a kommunikációs költségek legnagyobb hányadát maga a kormány fizeti a központi költségvetésből. Márpedig a kormány kampánybüdzséjében egymást érik a százmilliós tételek. A napokban plakátok jelentek meg, és elkezdték kipostázni azt a 20 oldalas kampánykiadványt, amelyet minden háztatás megkap majd az országban. A 4,1 millió példányban kiadott füzet nyomdai és terjesztési költsége egymaga meghaladja a 100 millió forintot.
Az eddig nyilvánosságra hozott állami kommunikációs szerződések augusztus 1-jén lejártak, ezért jelenleg nem tudható, hogy valójában mennyi pénzt szán a kormány a népszavazásra. A Rogán Antal által felügyelt Kormányzati Tájékoztatási Központ a Népszabadság Online kérdésére azt közölte, hogy "a teljes kampány az érvényes kommunikációs keretszerződések terhére történik, amelyekben legfeljebb nettó 3,9 milliárd forint áll rendelkezésre. A szerződő fél az Egyesült Reklám Konzorcium." A végső összesítés csak a népszavazás után készül majd el.


