Közélet

Szabálytalanságokat találtak a Jobbik és az LMP gazdálkodásában

A Jobbik és az LMP, valamint pártalapítványaik 2013-2014-es gazdálkodásában is szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék.

A számvevőszék honlapján megjelent tájékoztató szerint a Jobbik 2013-ban 526,9 millió forint, 2014-ben 1,1 milliárd forint bevételt ért el, míg kiadása 2013-ban 516,1 millió forint, 2014-ben pedig 1,4 milliárd forint volt. A fizetőképesség megőrzése érdekében a párt 2014-ben 110 millió forintos likviditási hitelt vett igénybe.

Az ellenőrzés megállapította, hogy a Jobbik 2013-as módosított beszámolója, illetve 2014-es módosított pénzügyi kimutatása megegyezett a főkönyvi nyilvántartások adataival, azonban nem felelt meg a törvényi előírásoknak, mivel a számviteli törvényben rögzített teljesség alapelvet figyelmen kívül hagyva, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékét a bevételek között teljes körűen nem mutatta ki. A párt 2013-ban és 2014-ben nem a gazdasági esemény tényleges tartalmának megfelelően számolta el a kiadásait, mert a nemzetközi szervezet részére fizetett tagdíjat a főkönyvi nyilvántartásban téves számlakijelölés következtében politikai tevékenység kiadása helyett, egyéb szervezetnek nyújtott támogatásként számolta el - írta tájékoztatójában az ÁSZ.

A számvevőszék szerint a Jobbik 2013-as és 2014-es könyvvezetése és gazdálkodása nem felelt meg a jogszabályok előírásainak az analitikus nyilvántartások hiánya, a mérlegtételek alátámasztására szolgáló leltár-összeállítás elmaradása és az ellenőrzési rendszer nem megfelelő működése miatt. A gazdálkodással összefüggő egyéb jogszabályi előírásokat a Jobbik betartotta, ugyanakkor felügyelőbizottságot nem hozott létre, az ellenőrzési rendszerét pedig nem működtette megfelelően, emellett az alapszabályban nevesített pénzügyi ellenőrző testület az előírt feladatait nem látta el, a belső szabályozásban előírt belső ellenőrzést nem alakították ki és nem működtették - állapította meg az ÁSZ. A tájékoztatás szerint a Jobbik a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel, a használata szabályszerű volt.

A számvevőszék az LMP esetében azt állapította meg, hogy a pártnak 2013-ban 270,8 millió forint 2014-ben 992,5 millió forint bevétele volt, kiadása 2013-ban 249 millió forint, 2014-ben pedig 1,3 milliárd forint volt. A forráshiány finanszírozása érdekében a párt 2014-ben 80 millió forintos rövid lejáratú hitelt vett igénybe.

Az ÁSZ szerint az LMP a 2014-es pénzügyi kimutatást határidőn túl tette közzé a honlapján, emellett a beszámoló, illetve a pénzügyi kimutatás összeállítása során sérült a számviteli törvényben előírt valódiság, valamint a tartalom elsődlegességéről szóló számviteli alapelv. A 2014-es pénzügyi kimutatásban egy jogszabály alapján nevesítésre kötelezett összegű adományt és az adományozót nem a valóságnak megfelelően tüntetettek fel.

A számvevőszéki vizsgálat megállapította, hogy az LMP számviteli rendszerének szabályozása a számviteli politika, a számlarend, a leltározási szabályzat, a pénzkezelés szabályozásának hiányosságai miatt nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, valamint a könyvvezetés sem volt szabályszerű. Az LMP a mérleg alátámasztását szolgáló, teljes körű, szabályos leltárt nem állított össze, a gazdálkodással összefüggő egyéb jogszabályi előírásokat nem tartotta be, az valamint járulék-bevallási és fizetési kötelezettségének pedig határidőn túl tett eleget - írta az ÁSZ.

Közölték azt is: az LMP ellenőrzési rendszerének kialakítása és működtetése nem felelt meg az előírásoknak, emellett az LMP-nél 2014-ben nem hoztak létre felügyelőbizottságot, és az alapszabályban a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadását nem a kongresszus hatáskörébe utalták. Ugyanakkor az ÁSZ vizsgálata szerint az LMP működéséhez szükséges források igénybevétele, valamint a vagyon használata szabályszerű volt, annak ellenére, hogy az alapszabály az elfogadható adományok körére vonatkozóan jogszabállyal ellentétes szabályozást tartalmazott.

LMP ÁSZ Jobbik
Kapcsolódó cikkek