Közélet

Mexikó kiadta az Egyesült Államoknak a "Köpcöst"

Mexikó pár órával fellebbezései elutasítása után kiadta az Egyesült Államoknak a latin-amerikai ország egykori első számú drogbáróját, a "Köpcös" (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmánt - jelentette be helyi idő szerint csütörtökön a mexikói külügyminisztérium.

Guzmánt az amerikai határ mellett fekvő Ciudad Juárez börtönében adták át az amerikai hatóságoknak, akik repülőgéppel New Yorkba szállították. A "Köpcöst" a többi között gyilkosság, kábítószerkereskedelem, bűnszervezetben való részvétel és pénzmosás miatt akarják felelősségre vonni az Egyesült Államokban.

A drogbárót szállító repülőgép helyi idő szerint csütörtök éjszaka érkezett meg New York egyik külvárosi repülőterére, ahonnan a gengsztert egy szövetségi börtönbe vitték. Már várhatóan pénteken meg kell jelennie egy szövetségi bíró előtt Brooklynban.

Az egykoron a rettegett Sinaloa-kartellt vezető Joaquín Guzmán kétszer is megszökött Mexikó legszigorúbban őrzött börtönéből. Egy évvel ezelőtt sikerült ismét kézre keríteni.

Hatalma csúcsán Guzmán Mexikó első számú drogbárója volt, az irányítása alatt álló Sinaloa-kartell több milliárd dolláros forgalmat bonyolított. Arra is volt példa, hogy a "Köpcös" a Forbes magazin által a világ leggazdagabb embereit összesítő listára is felkerült.

Joaquín Guzmán Mexikó USA bűnözés köpcöd kábítószer
Kapcsolódó cikkek