BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konzultációt indít a kormány a veronai buszbaleset után

Internetes konzultációt indít a kabinet a veronai buszbaleset nyomán felmerülő szabályozási kérdésekről - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán szerint a stratégiai kabinet után a kormány is áttekintette a veronai busztragédiával összefüggésben rendelkezésre álló információkat, folyamatban lévő egyeztetéseket. A kormány úgy határozott, hogy mielőtt végső döntést hozna a szabályozásról, a változtatásokról, a lehető legtöbb ember véleményét szeretné megkérdezni, illetve megismerni - ismertette a szóvivő.

Kifejtette: ennek érdekében internetes konzultációt indítanak, ami egy hónapig tart majd és három alapvető kérdésben kéri ki az emberek véleményét. Az egyik, hogy lehessen-e éjszaka 11 óra és hajnali 4 között diákokat, fiatalokat szállító busznak közlekednie. A kérdések érintik a sofőrök egészségügyi alkalmasságával - különös tekintettel az alvászavarral - összefüggő szabályozást, illetve a diákokat szállító buszok műszaki paramétereit. 

Az olaszországi Verona közelében január 20-án éjjel szenvedett balesetet a Pizolit Személyszállító Kft. autóbusza, amelyen többségben fiatalok, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, valamint volt diákok, tanárok, szülők is utaztak. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.