Közélet

Az igenek győztek Törökországban

Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök.

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,3 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. Az igenek nem változtak az előzőekhez képest, mivel a szavazatok 98,2 százalékos feldolgozottságánál már 51,3 százalék volt az igenek aránya.

Az államfő szerint a népszavazáson leadott igen szavazatok száma a nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval haladja meg a nem szavazatok számát. Elmondta, hogy a külföldön leadott szavazatok nagy szerepet játszottak az igen táborának sikerében. Hozzátette azt is, hogy az alkotmánymódosítások támogatása erősödött a délkeleti országrészben.

A török államfő köszönetet mondott a választóknak, és kiemelte, hogy minden egyes leadott szavazat számít. Nem minden olyan alkotmánymódosítás lép azonnal érvénybe, amelyekről az elnöki rendszer bevezetéséről tartott vasárnapi törökországi népszavazáson döntöttek a választópolgárok – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan államfő este mondott beszédében Isztambulban.

A török választópolgárok 18 olyan alkotmánymódosításról döntöttek, amelyek értelmében nem a miniszterelnök, hanem a mindenkori államfő lenne a végrehajtó hatalom feje Törökországban, a kormányfői tisztség pedig meg is szűnne.

Népszavazás Törökország Erdogan
Kapcsolódó cikkek