BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsul a kanyaró terjedése Romániában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Romániában az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma, ami csaknem négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának.

A román közegészségügyi hatóság pénteki közlése szerint 4793 beteget tartottak nyilván a hatóságok, ebből 21-en meghaltak. A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok.

Az elmúlt héten Szeben megyében nőtt meg látványosan, 37-ről 170-re a betegek száma, és ezzel a dél-erdélyi megye a 17. helyről a 6. helyre került a kanyarójárvány által érintett romániai megyék rangsorában.

A járvány Románia 38 megyéjét érintette, vagyis szinte az egész országot. Továbbra is a nyugat-romániai Krassó-Szörény, Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget.

Romániában azt követően jelent meg a kanyarójárvány, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyermekeiknek.

A román egészségügyi minisztérium a héten társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet, ugyanis jelenleg nem létezik ilyen jogszabály. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.