Veszélyben Erdogan teljhatalma? Megtámadták a török népszavazás eredményét
Bülent Tezcan, a CHP alelnöke kedden törvénytelennek minősítette a népszavazás eredményét, miután a YSK a párt szerint 2,5 millió hivatali pecséttel el nem látott borítékot és szavazócédulát érvényesként számolt el a voksok összesítésénél. Mint mondta: mindenki tudja, hogy a referendumon az elnöki rendszert ellenzők győztek. Azt az eredményt, amelyet nyomással és fenyegetéssel nem tudtak elérni, a YSK-t "bevetve" próbálták elérni - tette hozzá.
Erdal Aksünger, a párt másik alelnöke, aki kedden korábban a YSK vezetőjével, Sadi Güvennel találkozott is, a megbeszélés után azt nyilatkozta: az YSK feltétlenül összeül és döntést hoz a kérdésben. Aksünger jelezte: a jogsértések főként a kurdok lakta keleti és délkeleti országrészben történtek. A CHP előzőleg jelezte: ha szükséges, kész akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben.
Nem ismerik el az eredményt
Kemal Kilicdaroglu CHP-elnök kedden Twitter-üzenetekben közölte: nem ismeri el és nem is fogja elismerni a referendum eredményét. Mint írta: április 16-án a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az YSK-val karöltve "népakarat elleni puccsot" hajtott végre. Hangsúlyozta: az elnöki rendszert ellenző szavazatok győzelmének bizonyítéka, hogy a választási tanács az érvénytelen igen voksokat érvényesnek számolta az összesítésnél.
A Hürriyet kedden arról is beszámolt, hogy Ankarában és Isztambulban emberek százai sorakoznak panaszaikkal a YSK helyi hivatalai előtt, ahová rohamrendőröket vezényeltek a biztonság fenntartása érdekében. A tömegben sok mérnök, orvos és művész található - emelte ki a Hürriyet.
Az államfő hatalma megnő
A török államfő köszönetet mondott a választóknak, és kiemelte, hogy minden egyes leadott szavazat számít. Nem minden olyan alkotmánymódosítás lép azonnal érvénybe, amelyekről az elnöki rendszer bevezetéséről tartott vasárnapi törökországi népszavazáson döntöttek a választópolgárok – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan államfő vasárnap este mondott beszédében Isztambulban.
A török választópolgárok 18 olyan alkotmánymódosításról döntöttek, amelyek értelmében nem a miniszterelnök, hanem a mindenkori államfő lenne a végrehajtó hatalom feje Törökországban, a kormányfői tisztség pedig meg is szűnne.
Meghívják a kormányba
Recep Tayyip Erdogant az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás hivatalos végeredményének kihirdetése után az általa is alapított kormánypárt meghívja soraiba, hogy ismét csatlakozzon ahhoz - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja keddi parlamenti frakcióülésén.
Yildirim kifejtette, az eredmény kihirdetése után az alkotmánymódosítás néhány pontja már életbe lép 2019. november 3-a, tehát a következő parlamenti és köztársaságielnök-választás előtt. Hozzátette: a változtatás azon pontja, amely engedélyezi a mindenkori államfő pártkötődését, azonnal hatályba lép, így Erdogan, aki 2014-ig, államfővé választásáig a párt vezetője volt, ismét csatlakozhat ahhoz. Yildirim szerint a népszavazás során felmerült állítólagos szabálytalanságokról szóló "pletykák" felesleges erőfeszítések a referendum beárnyékolására. "A népakarat szabadon nyilvánult meg és ezzel ennek az ügynek vége" - fogalmazott.
Megfigyelőket küldtek
Az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttsége szerint a népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak.
Előzetes adatok szerint 86 százalékos részvétel mellett a szavazók 51,34 százaléka igennel, 48,66 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra.


