Közélet

Fokozzák a Katarra nehezedő gazdasági nyomást

A Katar elleni gazdasági és diplomáciai bojkottot hirdető arab államok fokozzák a nyomást, katonai akciókra azonban nem készülnek.

A Katar elleni gazdasági és diplomáciai bojkottot hirdető arab államok fokozzák a nyomást, de katonai akciókra nem készülnek az iszlám terrorizmus támogatásával meggyanúsított ország ellen – ezt az Egyesült Arab Emírségek amerikai nagykövete közölte washingtoni sajtótájékoztatóján. Juszef al-Otaiba szerint a katonai arzenál kapuit nem nyitják ki, viszont hamarosan újabb, nem részletezett gazdasági szankciókat vezetnek be Katar ellen – írja az Al Dzsazíra. Al-Otaiba emlékeztetett arra, hogy még a múlt hónapban, tehát a válság kirobbanása előtt hazája és az Egyesült Államok között megkötött katonai együttműködési szerződés értemében Donald Trump újabb katonai alakulatokat küldhet az Emírségekbe.

Forrás: AFP

A Katar nemzetközi elszigetelését meghirdető szaúdiak, egyiptomiak és a bahreiniek mellett ők is úgy látják, hogy a diplomáciai egyeztetéseknek, tárgyalásoknak helyük van, igaz, erre utaló magatartást egyelőre egyik fél sem nagyon mutat. A bojkottot hirdetők viszont kínosan ügyelnek arra, hogy az Egyesült Államokkal ne kerüljenek emiatt konfliktusba. Jim Mattis védelmi minisztert többször is biztosították arról, hogy a blokád a Katarban lévő, a régió legnagyobb amerikai katonai bázisát, az Al-Udeidet semmilyen formában sem érinti. A félszigeten állomásozó tízezer katona tehát tőlük biztonságban van – hangsúlyozta Otaiba. (Erről a légi támaszpontról indítják az amerikai gépeket az afganisztáni, szíriai és iraki hadműveletekre, illetve a légtér ellenőrzésére.)

Katart gazdasági intézkedésekkel akarják térdre kényszeríteni, majd tárgyalóasztalhoz ültetni, azzal a céllal, hogy hagyjon fel a terroristák támogatásával. Ezt a gyanút egyébként Dohában teljes képtelenségnek nevezik. A bojkottálók hamarosan átnyújtják követeléseiket – erősítette meg a politikus, aki szerint élvezik Amerika támogatását, noha Rex Tillerson külügyminiszternek a szankciók enyhítéséről szóló kezdeményezését mereven elutasítják. Otaiba szerint Katar épp az amerikai támaszpont miatt élvez védettséget, egyben javaslatot tett a légibázis áttelepítésére az Emírségekbe, ahol adott az infrastruktúra annak befogadására. Amerika több mint harminc éve használja a bázist, egy tíz napja tartó és jó szándékkal könnyen megoldható konfliktus miatt szakértők szerint aligha fog elköltözni.

Az egy főre eső alapján a világ leggazdagabb államának számító Katar kivéreztetése sem megy egyik napról a másikra, ilyenkor mindig akadnak szövetségesek, most például az Erdogan vezette Törökország küldte tárgyalni Dohába külügyminiszterét, s Vlagyimir Putyin is aggodalmát fejezte ki, miközben eszmecserét folytatott Salman szaúdi királlyal a krízis megoldásáról.

Katar gazdaság feszültség
Kapcsolódó cikkek