Közélet

Phenjan szerint Tokió hamarosan elpusztíthatja önmagát

Phenjan szerint Tokió „hamarosan elpusztíthatja önmagát”, mert összeállt Washingtonnal az Észak-Koreára való nyomásgyakorlás növelése érdekében a minapi ballisztikusrakéta-kísérlet hatására.

Phenjan szerint Tokió nemsokára saját magát pusztíthatja el, miután összeállt Washingtonnal az Észak-Koreára való nyomásgyakorlás növelése érdekében a keddi ballisztikusrakéta-kísérlet hatására.

Phenjan azután nyilatkozott így, hogy Onodera Icunori japán és James Mattis amerikai védelmi miniszter egy csütörtöki telefonbeszélgetésükben megegyezett arról, hogy az eddiginél is nagyobb, nyilvánvaló nyomást kell gyakorolni Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramja miatt. A japán tárcavezető azt mondta: ennek eszközei lehetnek az újabb közös hadgyakorlatok. Ezen felül az Egyesült Államok segítségét kérte az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez Japánban.

Onodera Icunori, Japán védelmi minisztere
Forrás: AFP

A japán védelmi minisztérium csütörtökön a védelmi költségvetés 160 millió dolláros (több mint 42 milliárd forintos) bővítését szorgalmazta annak érdekében, hogy nagyobb sebességű és hatótávolságú rakétákat tudjanak kifejleszteni elsősorban az észak-koreai fenyegetés ellen, de amiatt is, hogy Japánnak területi vitája van Kínával. A japán fegyverarzenál legnagyobb hatótávolságú rakétája sem vethető be még egy csupán 300 kilométerre lévő célpont ellen sem.

Tokió és Washington folyamatos telefonos kapcsolatban áll az elmúlt napok eseményei miatt:

Abe Sindzó japán kormányfő többször beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, és elmondása szerint nézetük „teljesen megegyezett” az észak-koreai fenyegetésre adandó válaszlépésekről.

Kono Taro japán és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is konferenciabeszélgetést folytatott, amelyben megerősítették együttműködésüket az ENSZ Biztonsági Tanácsában újabb szankciók érdekében. Ezeknek a kárvallottjai a külföldön dolgozó észak-koreai alkalmazottak, az olajellátás és a textilexport lehetnek.

Szerdai vezércikkében a KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt írta:

Japán elszánta magát arra, hogy teljes mértékben támogassa gazdája Észak-Korea elleni tevékenységét.

A hírügynökség „komoly fenyegetésnek” nevezte a szövetségesek „katonai összekapcsolódását”. A KCNA hangsúlyozta: Japán nem veszi észre, hogy a saját vesztébe rohan.

Észak-Korea szerdán közölte, hogy az előző napi rakétakilövést továbbiak követhetik, és ezek célpontja ismét valahol a Csendes-óceánban lesz. Phenjan saját bevallása szerint az újabb rakétateszt időpontjául azért választotta augusztus 29-ét, mert Tokió 1910-ben ezen a napon csatolta magához hivatalosan Koreát.

nyomásgyakorlás Észak-Korea Japán Amerika rakétakísérlet válság
Kapcsolódó cikkek