Tüntetők vonultak egyebek között Donald Trump elnök New York-i otthonához, a Trump Towerhez. Seattle-ben – ahol Trump támogatói és ellentüntetőik is összegyűltek a belvárosban – a rendőrség őrizetbe vett három férfit, és fegyvereket kobzott el több embertől. Voltak olyan demonstrációk, amelyeken konföderációs emlékművek eltávolítását követelték, vagy azzal vádolták a Trump-kormányt, hogy politikájának hatására megerősödve érzik magukat a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők.
A charlottesville-i szélsőjobboldali demonstrációt is azért tartották meg, hogy tiltakozzanak Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen. Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe.
A Fehér Ház szóvivője vasárnap közleményben szögezte le, hogy Donald Trump elnök a fehér fajgyűlölőket és a neonácikat is elítélte szombati nyilatkozatában. Azokra a bírálatokra válaszolt, amelyek szerint az elnök hibázott, amikor szombati nyilatkozatában általában ítélte el az erőszakot, és nem nevezte néven a fehér fajgyűlölőket, a neonácikat és a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjait.