„A gyerekeket minden hatás torzítja valamilyen szinten, a kérdés az, mennyire. Egyáltalán nem biztos, hogy negatívan fog lecsapódni, ha valaki egészen fiatalon kerül a digitális világba, de ebben a szülőnek és a környezetnek is jelentős szerepe van” – mondta el Steigervald Krisztián generációkutató, a Vodafone #HashtagFestival #Trendszakértők kerekasztal beszélgetés szekciójában.
Ugyanakkor számos kiaknázatlan lehetőséget is kínál napjaink korlátlan adatforgalma, ahogyan Baráth Péter, a Vodafone Magyarország márkaigazgatója rávilágított „a negatív hatások mellett ott a lehetőség is a folyamatos online jelenlétben, hiszen a fizikai határok elmosódnak, ezáltal a baráti körök kiterjedtebbek és ez egy olyan óriási pozitívum, amit éppen a korlátlan jelenlét tesz lehetővé.” Csanda Gergely, a PlayIT ügyvezetője szerint az oktatás szerepe kulcsfontosságú a digitális fejlődéshez. „Az oktatás feladata lenne, hogy a gyerekek biztonságát segítse, legyen szó tartalomfogyasztásról, vagy digitális identitásról.” Nyilván nem egyszerű a feladat, hiszen, ahogyan Pintér Mónika, a 24.hu tech rovatvezetője kifejtette, „sok eszköz még nem volt jelen a korábbi generációknál, amit a fiatalok már intuitívan kezelnek, viszont ez rejt buktatókat is, hiszen az adatvédelemmel például nincsenek tisztában.”
Sok más pozitív hozadéka mellett pedig üzleti előny is kovácsolható a közösségi médiából – derült ki a #Sikeres vállalkozások kerekasztal beszélgetésén, melyen Lenkey Ákos BP Shop alapító, a Trollfoci szerkesztői, valamint Susánszky Ádám, a Zing Burger vezetője voltak a résztvevők. „Egyértelmű volt számunkra, hogy a fiatal generációt csak online lehet hitelesen megszólítani, mi tudatosan csak ezen a platformon vagyunk jelen. Ezzel közvetlenebb kapcsolatot alakítottunk ki, de úgy, hogy folyamatosan szem előtt tartjuk, hogy ne másszunk bele a fogyasztók arcába és persze önazonosak maradjunk” – mondta el Lenkey Ákos, a BP Shop alapítója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.