BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Macron a hurrikánról: a kormány mindent megtett

Egy héttel azután, hogy az Irma hurrikán teljesen letarolta a francia Antillákat, szerdán Saint-Barthélemy szigetén folytatta látogatását Emmanuel Macron. A francia államfő Saint-Martin szigetén – ahol feszült hangulatban fogadták a helyiek – a két sziget teljes helyreállítását, valamint azt is ígérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül helyreáll a rend.

A köztársasági elnök helyi idő szerint kedd este bejelentette, hogy a rendőri erők számát 2-ről 3 ezerre emelik a hét végéig Saint-Martin francia oldalán, ahol elszaporodtak az erőszakcselekmények és még mindig gyakori a fosztogatás.

Arra koncentráljuk minden erőnket, hogy visszaálljon a normális élet a szigeten. Annyira normális, amennyire csak lehet

– fogalmazott az államfő, aki négy órán keresztül házról házra látogatta végig a hurrikán által letarolt utcák lakóit.

Emmanuel Macron francia államfő (k) sajtónyilatkozatot tesz a karibi Guadeloupe-szigetén levő Pointe-a-Pitre repülőterén, mielőtt továbbindul az Irma hurrikán sújtotta Szent Márton-sziget francia fennhatóságú részére 2017. szeptember 11-én. 
Forrás: MTI

Elmondta, hogy néhány órán belül olyan átmeneti víztisztító berendezések érkeznek a szigetre, amelyekkel részben helyreállhat a vízszolgáltatás, s „önkéntes brigádok” segítségével gyorsítják fel az élelem- és az ivóvíz eljuttatását mindenkinek.

A közrendet illetően tömegesen vetettük be a rendőrség és a csendőrség erőit, valamint katonákat, akik részben az anyaországból, részben a szomszédos Guadeloupe-ról érkeznek és lehetővé teszik, hogy a számuk a jelenlegi 2 ezerről a hét végégig 3 ezerre emelkedjen

- mondta Emmanuel Macron.

Az állami válságkezelést bíráló kritikákra válaszolva az elnök megismételte, hogy a kormány előzetesen mindenre és teljesen felkészült azon információk figyelembe vételével, amelyek az Irma hurrikán fokozatos erősödéséről rendelkezésre álltak a múlt héten.

A francia szigeteken legalább tízen meghaltak és heten eltűntek az Irma múlt heti pusztításában, Saint-Martin holland oldalán négy áldozatról tudni. A Karib-szigeteken összesen 27-en estek áldozatul az elmúlt évtizedek legerősebb hurrikánjaként számon tartott Irmának.

https://www.vg.hu/kozelet/hat-magyar-es-egy-szloven-allampolgart-mentettek-ki-szent-marton-szigetrol-612093/

A francia haditengerészet egyik legnagyobb hajója, a 199 méter hosszú Le Tonnerre szerdán indul el Toulon kikötőjéből, több mint ötszáz emberrel és ezer tonna felszereléssel a fedélzetén a francia Antillákra. A hajón 116 katonai járművet és 26 rendőrautót is küld a védelmi tárca a szigetekre.

Saint-Martin szigetének teljes területe mintegy 90 négyzetkilométer, és mintegy 77 ezren lakják. A sziget északi fele Franciaországhoz, déli része pedig Hollandiához tartozik, utóbbi Sint Maarten néven.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.