BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump döntött már, de nem árulja el hogyan

Az amerikai elnök szerdán újságírók előtt közölte, hogy döntött arról, hogy kilépteti-e országát a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben Teherán atomprogramjáról kötött megállapodásból, de egyelőre nem árulja el, mi ez a döntés.

„Döntöttem” – felelte az elnök, amikor újságírók arról kérdezték, megváltoztatta-e az álláspontját, miután – legutóbb kedden, az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában – bírálta az iráni atomprogram békés célokra való korlátozása fejében a Teherán elleni szankciók fokozatos visszavonását előirányzó megállapodást.

Trump az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka alkalmából New Yorkba látogató Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott találkozóján jelentette be az iráni atomszerződésre vonatkozó döntésének megszületését. A politikus közölte, hogy a részleteket később hozza nyilvánosságra.

Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Közgyûlése 72. ülésszakának nyitóülésén a világszervezet New York-i székházában 2017. szeptember 19-én.
Forrás: (MTI/EPA/Andrew Gombert)

Az elnök kijelentésére reagálva egy nevének elhallgatását kérő magas rangú iráni vezető azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy Irán minden eshetőségre felkészült, ha az Egyesült Államok kivonul a szerződésből, és szükség esetén azonnal újrakezdeti a korábban korlátozott nukleáris tevékenységeit.

Amerikai vezetők vegyesen fogadták az Irán és a hat nagyhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – között létrejött szerződést. Trump kedden „szégyenletesnek” nevezte a megállapodást. Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerdán Trump elégedetlenségével magyarázta az elnök beszédét, de hangsúlyozta, hogy nincs döntés a szerződés felmondásáról.

Nincs világos jelen annak, hogy ki kívánna lépni. Ami van, az annak a világos jele, hogy nem boldog a szerződéstől – mondta Haley a CBS News hírtelevíziónak adott interjúban.

Trump a világ vezetői éves találkozóján mondott keddi beszédében utalt arra, hogy elképzelhető, hogy nem hosszabbítja meg a demokrata párti elődje, Barack Obama által megkötött megállapodást.

Az amerikai elnöknek október 15-ig kell döntenie: igazolja-e, hogy Irán eleget tesz a szerződésnek. Ha ezt nem teszi meg, az amerikai kongresszusnak 60 napja van arra, hogy eldöntse, ismét bevezeti-e a megállapodás révén feloldott szankciókat. Oroszország aggódik amiatt, hogy Trump megkérdőjelezi az iráni atommegállapodást – közölte szerdán az ENSZ-ben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Ha csak elítélünk és fenyegetünk, ellenszenvet keltünk azokban az országokban, amelyeket befolyásolni kívánunk

- idézte az orosz külügyminisztérium Lavrovnak a keddi Trump-beszéddel kapcsolatban tett kijelentését.

Emmanuel Macron francia elnök szerdán az ENSZ-ben újságírók előtt kijelentette, hogy hiba lenne felmondani az iráni atomszerződést.

Véleményem szerint meg kell tartani a 2015. évi megállapodást, mert jó. Hiba lenne felmondani az atomszerződést, amíg nincs helyette valami más

- jelentette ki az elnök, aki arra a kérdésre nem adott választ, vajon az amerikai elnök közölte-e már vele, hogyan döntött a szerződés esetleges amerikai felmondása ügyében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.