Cseh választások: pár óra múlva zárják az urnákat
Alig pár órájuk maradt a cseheknek, hogy leadják voksukat a tegnap kezdődött képviselőházi választásokon. A voksolások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-45 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány mint a legutóbbi, 2013-as választások első napján. Szombaton a részvétel már többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni.

Forrás: AFP
A parlamenti alsóház 200 képviselői mandátumáért 31 párt és mozgalom több mint 7500 jelöltje verseng. A bejutási küszöb öt százalék.
A megmérettetés nagy esélyese a jobbközép ANO mozgalom, amelynek elnöke Andrej Babis pénteken délután a Prága melletti Pruhonicében adta le szavazatát. A választások kezdete előtt a politikus mintegy fél órára a magyar fogadáson is megjelent, amelyet Boros Miklós prágai magyar nagykövet adott az 1956-os nemzeti ünnep alkalmából.
Babis szavazata leadása után ismételten felszólította híveit: minél nagyobb számban járuljanak az urnákhoz, hogy az ANO mozgalom ne legyen megkerülhető a kormányalakításkor. Andrej Babis nem titkolja, hogy kormányfő szeretne lenni.
A prágai sajtó szerint várhatóan nehéz lesz a kormányalakítás, mert a nagyobb pártok többsége a választási kampány során azt hangoztatta nem kíván együttműködni Babissal, aki ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával büntetőeljárás folyik.
Milos Zeman államfő miután pénteken délután Prágában leadta szavazatát, és megerősítette: kormányalakítással mindenképpen a választások győztesét bízza meg.
Ezt eredményezheti Babis győzelme
Csehországban hagyományosan sokan vannak azok, akik kritikusak az Európai Unió intézményeivel és centralizációjával szemben, amit Andrej Babis ki is használhat – mondta Kollai István történész szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A szakember hozzátette, a kormányfői várományos a csehországi euroszkepticizmusra is ráerősíthet. A történész szerint továbbá félő az is, hogy Babis hatalomra jutása esetén tovább mélyíti majd a visegrádi együttműködésben lévő konfliktusos elemeket, ami káros lehet.