Közélet

Elkezdődött a fővárosi állatkert bővítése

Ünnepélyes keretek között lerakták a Kárpát-medence múltbéli élővilágát bemutató Pannon Park alapkövét kedden Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: családbarát környezetet, egyedülálló élményt és 21. századi kikapcsolódást nyújtó közösségi tér épül a Fővárosi Állat- és Növénykert területén.

A 43,7 milliárd forintból épülő komplexum a szabadtéri kifutó mellett egy 1,7 hektáros hipermodern biodómnak és Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriumának is helyet fog adni – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette: a Pannon Park beépített területeinek mérete mintegy 34 ezer négyzetméter lesz. A miniszter szerint az elmúlt évek kemény munkája Budapest új arculatát kirajzoló nagy ívű terveket és fejlesztéseket, beruházásokat szült. Kiemelte:

Budapest olyan európai város, amely képes nagy attrakciókkal Magyarországra vonzani a minőségi szórakozásra vágyókat.

A megszűnt vidámpark egykori területén épülő öt hektáros Pannon Park az állatkert történetének eddigi legnagyobb fejlesztése lesz

– hangsúlyozta a helyszínen Tarlós István, Budapest főpolgármestere, aki szerint a több millió évvel ezelőtti Kárpát-medencei ősvadont bemutató biódom egyszerre képvisel építészeti, botanikai és zoológiai bravúrt.

Az egész évben nyitva tartó, a természeti környezetet látványában és klimatikus viszonyaiban is felidéző, élő, organikus tér jön létre a fedett csarnokban, amelynek hatalmas terében csaknem 1400 fatermetű növény és egy kisebb elefántcsorda is új otthont kap – mondta. Tarlós István kitért arra:

a biódom Budapest termálhőjét és az esővizet is újra fogja hasznosítani. A fejlesztéssel a város új zöldterületet is nyer, hiszen a korábbi Vidámpark területének négy hektáros lebetonozott felülete egzotikus növényekkel fog benépesülni.

A főpolgármester szerint a Pannon Park is bizonyítja, hogy minden ellenkező hírrel és az esetlegesen valóban létező vitákkal ellentétben a kormány és a városvezetés eredményesen működik együtt.

Az állatkert történetében eddig három kimagaslóan nagy léptékű fejlesztés valósult meg. Az első az állatkert 1866-as megnyitása, a második pedig az 1909 és 1912 között lezajlott fejlesztés, akkor épült a főkapu, az elefántház, a pálmaház, a kis- és a nagyszikla is. Ebbe a sorba illeszkedik harmadikként a Pannon Park létrehozása – emelte ki Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója, aki szerint a egyedülálló, egy évszázadban csak egyszer előforduló lehetőség valóra váltását jelenti a Pannon Park építése, amely várhatóan az évtized végéig készül el. Elmondta azt is: a tervek szerint jövő tavasszal nyílik meg új kiállításokkal a kisgyermekes családok állatos élményparkja, a Holnemvolt Vár. Az állatkert elmúlt években kibővült területén emellett 700 férőhelyes parkoló és egy új kiszolgáló zóna is épül.

Fővárosi Állat- és Növénykert Pannon Park
Kapcsolódó cikkek