Közélet

Munkaszüneti nap lett a megpuccsolt elnök születésnapja

Munkaszüneti nappá nyílvánították Robert Mugabe múlt héten lemondott zimbabwei elnök születésnapját, február 21-ét – közölte a délkelet-afrikai ország kormánya.

Az erre vonatkozó döntés már korábban is megszülethetett, hiszen erről már pénteken, Emmerson Mnangagwa elnöki beiktatásán tájékoztatott a hararei kormány.

Robert Mugabe zimbabwei elnök (k) a Zimbabwei Nyitott Egyetem diplomaosztó ünnepségén a fõvárosban, Hararében 2017. november 17-én. Mugabe most elõször jelenik meg a nyilvánosság elõtt az után, hogy a hadsereg két nappal korábban átvette az ország irányítását a kormánytól.
Forrás: (MTI/EPA/Aaron Ufumeli)

Hírforrások egyöntetűen arról számoltak be, hogy a zimbabweiek többsége örömmel fogadta, hogy az országot 37 évig irányító, 93 éves Mugabe lemondott november 21-én. Az új elnök, aki korábban alelnök volt, bár elismerte elődje múltbéli hibáit, Mugabét mentorának nevezte, a kormányzó párt vezető tisztségviselői pedig továbbra is méltatják a volt elnököt az ország történetében korábban játszott szerepéért.

Mugabe szinte váratlanul vesztette el hatalmát és kényszerült lemondani. A katonaság november közepén puccsot hajtott végre ellene arra hivatkozva, hogy megtisztítja környezetét a bűnözőktől. Mugabe felesége, a politikai babérokra törő Grace biztatására az államcsíny előtt alig több mint egy héttel menesztette a fegyveres erők körében népszerű alelnökét, Emmerson Mnangagwát. Az agg államfő mögül még a kormánypárt is kihátrált, amelynek nyomására végül levélben mondott le tisztségéről.

elnök születésnap Zimbabwe munkaszüneti nap
Kapcsolódó cikkek