BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észak-Korea nem tárgyal az atomfegyverekről Washingtonnal

Visszautasította kedden Észak-Korea Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ajánlatát, miszerint az Egyesült Államok kész feltétel nélkül párbeszédet kezdeni a kommunista diktatúrával.

Tillerson a múlt héten jelentette ki, hogy Washington kész „előfeltételek nélkül” tárgyalásokat kezdeni, de később úgy fogalmazott, hogy Phenjannak előbb fel kellene hagynia „fenyegető viselkedésével”.

A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. november 30-án közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a kommunista Koreai Munkapárt első titkára (k) felügyeli a Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) fellövését egy ismeretlen észak-koreai helyszínen november 29-én. A rakéta az ország állami médiájának közlése szerint képes elérni az Egyesült Államok egész területét.
Forrás: (MTI/EPA/KCNA)

Az észak-koreai állampárt, a Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun kedden azt írta: semmi nem változott, Észak-Korea továbbra is fejleszti nukleáris fegyvereit. A pártlap szerint Washington „párbeszéd-offenzívájával” Phenjanra akarja hárítani a felelősséget a Koreai-félszigeten kialakult feszültségért.

Úgy tűnik, az Egyesült Államok ezzel akarja befolyásolni az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb határozatait, ha nem fogadjuk el a párbeszédet atomfegyvereink leszereléséről, s még tengeri blokád is szóba jöhet

- írja a Rodong Szinmun.

Észak-Korea legutóbb szeptemberben hajtott végre kísérleti atomrobbantást, majd több ballisztikusrakéta-kísérletet is végrehajtott. Phenjan állítása szerint képes elérni rakétáival az Egyesült Államokat, s azt is bejelentették, hogy ezzel beteljesült az észak-koreai nukleáris fegyverkezési program.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.