Közélet

A Metro dolgozói készen állnak a sztrájkra

Nem közelednek az álláspontok a Metro Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete között, a munkavállalók akár sztrájk útján is készek kiharcolni a béremelést és a létszámhiány csökkentését.

Csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ült a Metro vezetése a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) képviselete. A cég a bérek kapcsán olyan ajánlatot tett, ami meglehetősen távol állt a KASZ követelésétől, így azt a tárgyalódelegáció nem is fogadta el. A Metro ezért a bérajánlatát visszavonta, és péntekre újabb béremelési javaslatot készített. A második ajánlat ugyan némiképp eltért az előzőtől, azonban nem tartalmaz érdemi előrelépést, amit ezért a szakszervezet nem tudott elfogadni. Mivel tisztán látszik, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a KASZ megalakította a sztrájkbizottságot.

A cégnek a jogszabályok szerint hét napja van arra, hogy tárgyaljon a szakszervezettel, és elfogadható bérajánlattal álljon elő. Ha ez nem történik meg, sztrájk lesz, mégpedig olyan időpontban, amely fájni fog a cégnek. Az érdekképviselet hamarosan közzéteszi a követeléseit, azonban a cég ragaszkodik ahhoz, hogy még a pénteki napon kommunikálja saját béremelési terveit a dolgozók felé, ezért fontos leszögezni, hogy az nem egyezik a szakszervezet véleményével.

A Világgazdaság információi szerint a mintegy 2600 munkavállaló 40-50 százalékát garantált bérminimumon foglalkoztatja a társaság, az összeg az idei bruttó 161 ezer forintról jövőre kötelezően 180,5 ezerre nő. Lapunk úgy tudja, hogy a KASZ bruttó 185 ezer forint körüli minimális keresetet szeretne elérni. Komoly fejtörést okozhat a Metrónál a középvezetők helyzete is, akik négy-öt éve várnak a béremelésre.

Vannak közöttük, akik 190 ezer forintot keresnek, esetükben elkerülhetetlennek tűnik a 30-40 ezres pluszjuttatás, hiszen a növekvő bérminimummal összecsúsznak a bérsávok, és feszültség alakulhat ki a dolgozók között. A létszámhiány kezelése is kardinális kérdés lehet a tárgyaláson. A magyarországi piacon 13 áruházzal jelenlévő Metróhoz értesüléseink szerint legalább 200-300 főt azonnal fel lehetne venni, hogy enyhüljön a munkavállalókra nehezedő nyomás.

Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Metro
Kapcsolódó cikkek