Közélet

Vádat emeltek a manhattani robbantó ellen

Terrorista fenyegetésért, terrorcselekmény támogatásáért és jogtalan fegyvertartásért emeltek vádat a bangladesi származású Akayed Ullah ellen – jelentette kedden a Reuters hírügynökség.

A vádlott saját készítésű, kezdetleges csőbombát erősített magára, a robbanószerkezet az elsődleges feltételezések szerint véletlenül lépett működésbe. Az amerikai hatóságok jelenlegi álláspontja szerint azonban

Ullah szándékosan hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet a forgalmas aluljáróban. Ha ez így van, akkor az elkövető öngyilkos merényletre tett kísérletet.

A robbantásban négyen sebesültek meg könnyebben, köztük a csőbomba készítője, aki viszonylag a legsúlyosabb sebesüléseket szenvedte el, de állapota kielégítő.

A bangladesi férfi 2011 óta él az USA-ban

A férfi 2011-ben vándorolt be az Egyesült Államokba, sajtóértesülések szerint az utóbbi időben Brooklynban élt. A New York-i rendőrség keddi közlése szerint a vádlott nem volt ismert a hatóságok előtt. Származási országa, Banglades hatóságai szintén arról számoltak be, hogy Ullah nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. A bangladesi hatóságok felkeresték a vádlott családját is, unokatestvérétől pedig meg is tudták, hogy van egy felesége és egy féléves gyermeke a dél-ázsiai, muszlim többségű országban. A legutóbbi értesülések szerint a bangladesi hatóságok kihallgatták Ullah feleségét, és kiderült az is, hogy a robbantással vádolt Ullah Bangladesben élő családját „elborzasztották” a történtek.

John Miller, a terrorelhárításért és hírszerzésért felelős New York-i rendőrfőnök-helyettes azt mondta, hogy Ullah nemcsak a rendőrség, de a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) előtt sem volt ismert. Közölte, hogy egyre nehezebb védekezni az ilyen típusú fenyegetések ellen, mivel a terrortámadást fontolgatók egyszerűen felmennek az internetre, ahol az online oldalakon olvasható propagandából és más tartalomból tájékozódnak, anélkül, hogy kapcsolatba lépnének valamelyik terrorszervezettel. Az interneten a robbanószerkezetek elkészítési útmutatója is megtalálható.

Trump szigorítana

Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy a történtek rávilágítottak annak szükségességére, hogy az Egyesült Államoknak szigorítania kell bevándorlási szabályain, hiszen Ullah egy családegyesítési vízummal költözött az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök szerint jelenleg túl sok veszélyes, elégtelenül átvilágított ember jut be az Egyesült Államokba és a családegyesítési vízumok „összeférhetetlenek a nemzetbiztonsággal”.

bangladesi terrorizmus Manhattan Akayed Ullah csőbomba New York
Kapcsolódó cikkek