Közélet

Andrej Babis szerdán veheti a kalapját

Nem kapott kedden bizalmat a cseh parlamenti alsóházban Andrej Babis kisebbségi kormánya. A kormányfő korábban jelezte, hogy amennyiben a kabinet nem kap bizalmat, január 17-én benyújtja lemondását.

Nem kapott kedden bizalmat a cseh parlamenti alsóházban Andrej Babis kisebbségi kormánya.

Andrej Babis (MTI/EPA/Filip Singer)

A bizalmi szavazás eredménye várható volt, mert Babis pártján, az ANO mozgalmon kívül a további nyolc parlamenti párt már korábban bejelentette, hogy nem fogja támogatni a kabinetet.

A 200 tagú testületben a szavazáson résztvevő 195 képviselő közül 78-an támogatták a kormány programnyilatkozatát, míg 117-en ellene szavaztak. A szavazás eredménye azt jelenti, hogy a kabinetnek le kell mondania.

Andrej Babis kormányfő már a múlt héten közölte, hogy amennyiben a kabinet nem kap bizalmat, január 17-én benyújtja lemondását.

A tavaly októberi képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte és 78 mandátumot szerzett a parlamenti alsóházban. A kormányalakítási tárgyalások folyamán egyetlen párt sem akart kormánykoalícióra lépni vele, ezért Andrej Babis, a mozgalom elnöke decemberben kisebbségi kormányt alakított. Az elutasítás legfőbb oka az, hogy Andrej Babis ellen büntetőjogi eljárást folytat a cseh rendőrség az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. Babis kedden reggel közölte, saját maga fogja kérni az alsóházat, hogy szavazza meg képviselői mentelmi jogának felfüggesztését.

Milos Zeman köztársasági elnök már a múlt héten bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel is Andrej Babist fogja megbízni. Ezúttal azonban kormányfővé csak azután nevezi ki, hogy Babis biztosítja kormánya számára a parlamenti alsóház többségének támogatását.

A hatályos szabályok szerint Csehországban három kormányalakítási kísérletre van lehetőség, az első kettőre az államfő, a harmadikra pedig a képviselőház elnöke ad megbízatást.

bizalmi szavazás Andrej Babis cseh kormányalakítás kisebbségi kormány
Kapcsolódó cikkek