Olasz választások: az exit pollok szerint a jobboldali pártszövetség vezet
A szavazóhelyiségekből távozók válaszai alapján készült felmérés szerint, amelyet a Rai állami és a 7-es kereskedelmi televízió ismertetett, egyik erőnek sincs elegendő támogatottsága ahhoz, hogy önállóan alakítson kormányt.
Az első közlések szerint a jobboldali pártszövetség 33-36 százalékot szerezhetett az alsóház összetételére leadott szavazatokból, pár százalékkal megelőzve a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalmat, amely az exit poll felmérések szerint 29,5 és 32,5 százalék közötti támogatottságra tett szert. A balközép Demokrata Pártra (PD) leadott voksok arányát 24,5 és 27,5 százalék közé teszik.


