A Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti forró drót megteremtéséről szóló megbeszéléseket a küldöttségek a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban tartják – mondta a képviselő. Hozzátette, a létrehozandó közvetlen telefonvonal a személyes konzultációkat segíti majd.
A Koreai Köztársaság küldöttsége március 5-én találkozott Phenjanban az észak-koreai vezetővel. A tárgyalások során megállapodás született arról, hogy a két ország vezetője csúcstalálkozót tart. Észak-koreai részről egyben hangoztatták, hogy készek hasonló találkozót tartani Donald Trump amerikai elnökkel is.
A megbeszéléseket követően április 27-re tűzték a két koreai vezető csúcstalálkozójának időpontját. Azóta a felek megbeszélések több fordulóját szentelték a találkozó előkészítésének, amelyek keretében megbeszélték annak protokolláris, biztonsági kérdéseit, valamint azt, hogy arról a sajtó miképpen számolhat be.