Kiárusítással csalogatják a vevőket a korábban Europark néven ismert Shopmark üzletei, a kispesti bevásárlóközpont ugyanis átalakítás miatt április 22-én négy hónapra bezár. Könyvesboltban vagy elektronikai áruházban 30-40, divatáru- és ékszerüzletben pedig akár 50-70 százalékos kedvezménnyel is találkozhatnak a látogatók. Az üzletek jelentős része még nyitva tart, de például gyógyszertár, kávézó és cipőbolt is húzta már le a rolót az átalakítások miatt.
A vásárlók többsége akkor szembesülhetett a változásokkal, amikor a külső átépítési munkálatok miatt március 12-én lezárták a főbejáratot. Mivel a tervek szerint augusztus végéig tartó felújítás ideje alatt minden üzlet zárva tart, a tavaly április és idén március között kiadott, és fel nem használt ajándékutalványok érvényességi idejét is meghosszabbítják hat hónappal.
Az 1997-ben átadott, 26 ezer négyzetméteres eladótérrel rendelkező bevásárlóközpont újjáépítése mind műszaki, mind esztétikai szempontok miatt vált szükségessé annak érdekében, hogy minél komfortosabb vásárlási élményt nyújthassanak a látogatóknak – indokolt a Shopmark, mely a Diófa Alapkezelő Zrt. által képviselt Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap tulajdonában áll.
A plázát a KÉSZ Építő Zrt. újítja fel, melyet meghívásos, összesen háromfordulós generálkivitelezői tender eredményeképp bíztak meg a feladattal. A több mint húszéves épület műszaki állapotának javítását alapos felmérés és előkészületi munka előzte meg. A projekt menedzsmentje egy műszaki, pénzügyi és jogi előminősítés keretében több mint tíz generálkivitelezéssel foglalkozó vállalatot hívott meg a tenderre, és – a projekt kapacitási, méretbeli és időzítési szempontjait körültekintően mérlegelve – öt cég adott ajánlatot.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja