Vádat emelt hat gyanúsított, köztük a magyar buszvezető ellen a veronai államügyész a tavalyi busztragédia ügyében, az olasz város bíróságán a per október elején kezdődik - írja a pénteki Magyar Idők két helyi hírportálra, a TG-re és a Pantheonra hivatkozva.
VG
2018.05.25, 07:41
Megosztom a cikket
A 2017. január 20-án éjfél előtt, az A4-es autósztrádán történt magyar busztragédia ügyében a vádlottak között van az A4-es autósztráda két üzemeltető mérnöke, valamint az autópálya átadás előtti, 1993-as tesztelői közül három mérnök. A vád tömegszerencsétlenség okozása – írja pénteki számában a Magyar Idők.
A katasztrófában a helyszínen tizenheten, többségében 14 és 18 év közötti diákok vesztették életüket, egy súlyos égési sérült a budapesti Honvédkórházban hunyt el.
Fotó: AFP
A Magyar Idők áprilisban számolt be róla, hogy M. Fekete György szakértői véleményben állapította meg: a busztragédia legalább négy olyan hiányosságra vezethető vissza, amelyért az A4-es olasz autósztráda adott szakaszának biztonságikorlát-rendszere okolható. A végzetes hibákra rámutató magyar beadvány idén januárban jutott el a veronai államügyészhez, aki ennek alapján vádlottként azonnal bevonta a vizsgálatba a sztrádakivitelezés és -üzemeltetés további három mérnökét is.
A lap információja szerint a keddi vádemelés is nagyban támaszkodik a magyar szakvéleményre.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.