Közélet

A hetes cikkely aktiválását kérték Magyarország esetében az Európai Tanácstól

Nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. Orbán Viktor kormányfő szerint az elfogadott dokumentum Soros-jelentés.

A 60 tagú testületben 56 képviselő vett részt szavazáson: 37-en a számos ponton módosított tervezet mellett voksoltak, 19-en ellene, senki nem tartózkodott. A szöveghez mintegy 260 módosító indítványt nyújtottak be, a Fidesz-KDNP-s politikusok önálló elterjesztéseit szinte kivétel nélkül elvetették.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által összeállított dokumentum ezután várhatóan ősszel kerül a plenáris ülés elé.

Fotó: AFP PHOTO / FREDERICK FLORIN

Az EP honlapjára felkerült közlemény szerint

  • az állampolgári jogok bizottsága szerint Magyarország esetében fennáll az EU-s értékek megsértésének egyértelmű kockázata,
  • az igazságszolgáltatás függetlensége, a véleménynyilvánítás szabadsága, a kisebbségek jogai, a migránsok és menekültek helyzete okot ad az aggodalomra.
  • Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikk (1) bekezdése szerinti eljárást abban az esetben lehet elindítani, amikor fennáll a 2. cikkben foglalt alapértékek – többek között a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete – megsértésének súlyos veszélye. Mint azt a jelentéstervezetben írják, az EU alapjogi chartájában is lefektetett alapértékek megsértésének kockázata más tagállamokra és a tagállamok közötti kölcsönös bizalomra is hatással van. A képviselők szerint a magyar helyzet kedvezőtlen irányban befolyásolja az EU-ról kialakult képet, és világszerte hitelteleníti az alapjogok, az emberi jogok és a demokrácia melletti európai kiállást.

    Súlyos helyzettel állunk szemben, azonnal lépnünk kell. Az Unióban kiállunk a magyar polgárok jogaiért és az uniós értékekért. Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak. Ezért lép közbe a Parlament

    – idézi a közlemény Judith Sargentinit.

    Orbán Viktor szerint a dokumentum Soros-jelentés

    Orbán Viktor miniszterelnök szerint a nyomásgyakorlás a célja annak a jelentésnek, amelyet az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) hétfőn szavazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről. A miniszterelnök a szavazást követően Budapesten nyilatkozott újságíróknak.

    Kijelentette: nyomást akarnak gyakorolni Magyarországra, hogy változtassa meg az álláspontját a bevándorlás kérdésében. „De miután a magyar választók ezt a kérdést eldöntötték, ezért erről nincs mit beszélni” – tette hozzá. A kormányfő az úgynevezett Sargentini-jelentést Soros-jelentésnek nevezte, hozzátéve: az azt készítő Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő Soros György embere.

    Működésbe léphet az atomfegyver

    A jelentés előreláthatóan szeptember 12-én kerül majd az EP plenáris ülése elé, amely ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, atomfegyverként is emlegetett jogállamisági eljárás megindítását Magyarországgal szemben. Itt az elfogadáshoz már a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) lenne szükség.

    Ezután a miniszteri tanács négyötödös többséggel dönthet arról, fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei.

    A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi EU-tag egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

    Európai Unió Európai Parlament hetes cikk Sargentini-jelentés
    Kapcsolódó cikkek