Az Egyesült Államok és a világpolitika más szereplői is több mint másfél évtizede tárgyalnak Észak-Koreával arról, hogy a kommunista ország hagyjon fel az atomkísérleti programjával. Mindegyik egyeztetés eljutott a kötelezettségvállalások lefektetésig, de az ország nukleáris tevékenységét eddig egyik megegyezés sem tudta felszámolni – emlékeztet a The Washington Post.

Donald Trump azonban az első amerikai elnök, aki tárgyalóasztalhoz ült az Észak-Koreai rezsim vezetőjével, miközben a washingtoni adminisztráció George W. Bush elnöksége óta több egyezséget is kötött Phenjannal.

Már a szovjetek is segítettek Észak-Korea atomprogramjában

Észak-Korea hivatalosan 2002-ben jelentette be először atomprogramját, majd 2006 fel is robbantatta első bombáját. A kommunista ország nukleáris ambíciói azonban nem újkeletűek: 1956-ban Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alapítója – a jelenlegi országvezető nagyapja – szovjet és kínai szakértőkkel együtt azon dolgozott, hogy országa minél előbb nukleáris technológiára tegyen szert.

Az ország első nukleáris létesítménye 1962-ben épült fel, amely 1967-ben szovjet segítséggel kezdte meg működését. Észak-Korea rövid – 1000 kilométer alatti – hatótávolságú rakétáinak programját Scud típusúakkal kezdte, amelyeket a Szovjetunió fejlesztett ki a hidegháború idején.

Kim Ir Szen, jobbra pedig a fia, Kim Dzsong Il néhai koreai vezető szobra látható Phenjaban
Fotó: Ed Jones/ AFP

Észak-Korea a saját gyártmányait, az úgynevezett Huaszong rakétákat 1984-re fejlesztette ki. Miután évekkel később a Szovjetunió összeomlott, az ázsiai ország elvesztette elsődleges biztonsági és gazdasági hátterét, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a ballisztikus rakétái fellövésével továbbra is kísérletezzen.

Később Kim Ir Szen váratlan 1994-es halálával az országvezetése a fia, Kim Dzsong Il kezébe került.

Észak-Koreát 1994 és 1998 között pusztító éhínséget és gazdasági válság sújtotta, becslések szerint ebben az időszakban legalább 240 ezren, legfeljebb 4 millió halhattak meg.

Észak-Korea 1999-ben bejelentette, hogy a rakétakísérleteire moratóriumot vezet be, majd 2002-ben további ígéretet tett arra, hogy 2003-ban meghosszabbítja a kísérletek felfüggesztését. A Kim-dinasztia harmadik generációjával, Kim Dzsong Un hatalomra kerülésével Észak-Korea nukleáris és rakéta fejlesztési programja felgyorsult. 2013-ban és 2016-ban két nukleáris tesztet is végre hajtottak, 2017-ben pedig elindították a Huaszong 14 nevű interkontinentális rakétájukat, amely elméletben akár Alaszkát is elérhette volna.

A rakétafejlesztéssel párhuzamosan Észak-Korea idén óriási előrelépést tett a nukleáris arzenálja fejlesztésében is, amikor tavaly szeptemberben

sikeresen felrobbantott egy 250 kilotonnásra, azaz a hiroshimai bombánál 17-szer erősebbre becsült hidrogénbombát. Ezek után a világ már nem fordíthatott hátat a kommunista rezsim fenyegetéseinek.

A történelem leghíresebb találkozásai

Az amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vasárnap érkezett meg Szingapúrba, a megbeszélés központi témája a Koreai-félsziget atommentesítése, amelynek egyik első lépése, hogy Phenjan feladja atomprogramját. A Washington Post szerzője szerint a csúcstalálkozó azonban csak akkor válik történelmi eseményé, hogy ha a kétoldalú tárgyalások után Észak-Korea valóban felszámolja az atomkísérleteit.

A keddi csúcstalálkozó megvalósult és először fogott kezet egymással Észak-Korea és az Egyesült Államok elnöke, majd leültek egy tárgyalóasztalhoz, ami a kommunista Észak-Korea közel 70 éves történelmében eddig még nem fordult elő.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök
Fotó: MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim

A szingapúri nyilatkozatban – amely hivatalosan nem számít megállapodásnak – többek között azt is belefoglalták, hogy

megerősítve az április végi Korea-közi csúcstalálkozón elfogadott panmindzsoni nyilatkozatban foglaltakat, Phenjan elkötelezi magát a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett.

Végül Trump és Kim kijelentette, hogy elkötelezett a közös nyilatkozatban foglaltak maradéktalan és gyors végrehajtásában, és ennek érdekében a lehető leghamarabb folytatódnak a tárgyalások.

A történelmi találkozók sorában az elmúlt évtizedekben többre is sor került az amerikai diplomácia történetében, amelyek hosszútávon valódi áttörések voltak.

Az egyik legjelentősebb találkozó az 1945-ös jaltai konferencia volt, ahol Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Visszarionovics Sztálin, a Szovjetunió vezetője eldöntötte a II. világháború utáni Európa felosztását.

A konferencián többek között megegyeztek abban, hogy a háború után Németországot és Berlint három (szovjet, brit, amerikai) megszállási zónára osztják fel, illetve felszólították Franciaországot egy negyedik megszállási zóna létesítésére. Továbbá megegyeztek a Szövetséges Ellenőrző Tanács létrehozásában is, amelynek keretében a Szovjetunió kiterjeszthette befolyását egész Közép- és Kelet-Európára, ami megágyazott a későbbi kétpólusú világ kialakulásának is.

1972-ben Richard M. Nixon személyében először látogatott amerikai elnök Kínába. Bár a Watergate-be belebukott Nixon határozottan antikommunista elveket vallott, a hatvanas évek végére a Kínai Népköztársasághoz való viszonya alapvetően megváltozott.

A vietnami háború alatt az elnök komolyan fontolgatta egy kínai látogatás lehetőségét is: Nixon arra gondolt, hogy az elhidegülő kínai-szovjet viszony miatt könnyebben meg lehetne nyerni tárgyalások útján Kínát, mint a Szovjetuniót. Ráadásul a Mao Ce-tung alatt szolgáló kínai miniszterelnök is hajlott a közeledésre.

Mao Ce-tung Kína vezetője kezet fog Richard Nixon amerikai elnökkel 1972-ben 
Fotó: AFP

A pekingi találkozón nemcsak a két nagyhatalom diplomáciai viszonyának normalizálásáról esett szó, hanem az Egyesült Államok azt is elismerte, hogy Tajvan kínai fennhatóság alá tartozik. Nixon korábban megfogalmazott doktrínája szerint pedig az USA egy önálló vietnami hadsereg létrejöttében segítkezik, majd ezt követően fokozatosan kivonja haderejét a térségből.

A találkozóból rövid inkább a kínai fél profitál, mivel Mao Ce-tung továbbra is komoly erőkkel támogatta az észak-vietnámi csapatokat, az Egyesült Államokban pedig egyre inkább a háborúellenes hangulat kezdett eluralkodni.

Fontos mérföldkőnek tartják az 1986-os reykjavíki szovjet-amerikai csúcstalálkozót is. A hidegháború utolsó éveit meghatározó tanácskozást Moszkva és Washington között „félúton” fekvő Izland fővárosában, Reykjavíkban tartották meg. Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Ronald Reagan amerikai elnök vett részt a tanácskozáson, amely eredetileg a szovjet vezető amerikai látogatását készítette volna elő, és Reagan többek között az emberi jogok és az afganisztáni szovjet beavatkozás ügyét is fel akarta vetni.

Gorbacsov azonban radikális leszerelési javaslatokkal állt elő,

és a megbeszélések erről a témáról folytak. A tárgyalások bíztatóan haladtak, több fegyverzetkorlátozási témában is egyetértésre jutottak, de az utolsó pillanatban megfeneklettek: Reagan a csillagháborús programhoz való ragaszkodása miatt konkrét megállapodások nem születtek.

Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár
Fotó: Wikipedia

A reykjavíki csúcs mégis áttörésnek bizonyult, a két vezető egy évvel később, 1987. december 8-án Washingtonban aláírhatta a megállapodásokat a közepes hatótávolságú és a harcászati-hadműveleti rakéták leszereléséről és megsemmisítéséről, valamint a hadászati támadó fegyverek 50 százalékos csökkentéséről.

Robert Dallek történész szerint a Trump-Kim és a Nixon-Mao találkozó között hasonló politikai motiváció figyelhető meg. A hidegháború idején Nixon nem erőltette, hogy a kommunista Kína változtassa meg a politikai berendezkedését, ahogyan Trumpnak sem ez volt a célja Kimmel szemben. Éppen ellenkezőleg:

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pontosan arra törekedett, hogy biztosítsa az észak-koreai vezetőt, hogy a szingapúri tárgyalásnak nem a bevakozás a célja

– fejtette ki a történész.

Bill Richardson volt amerikai ENSZ-nagykövet szerint a csúcstalálkozón csak nyerhet az észak-koreai rezsim, mivel Kim Dzsong Un partnerként jelenhet meg a média előtt, amivel legitimálhatja magát a saját országán belül is. A volt nagykövet azonban hozzáteszi, megtérülhet Trumpnak az a kockázatos döntése, hogy részt vett a csúcstalálkozón, amennyiben végül megszületik a kétoldalú megállapodás.

Wendy Sherman korábbi amerikai külügyi államtitkár szerint a fiatal Kim hosszútávon akarja bebiztosítani magát hatalomba, azonban az elszegényedett Észak-Koreát csak úgy tudja gazdaságilag stabilizálni, ha nyit külföld felé anélkül, hogy veszélyeztetni az országát. Trump pedig egy jelentős külpolitikai sikert akar besöpörni – különösen olyat, amilyet az elődje, Barack Obama nem volt képes – amely meg is alapozhatja a 2020-as újraválasztását, teszi hozzá Sherman. 

Minden, amit a Trump-Kim csúcsról tudni kell

Sokáig nem lehetett sokat tudni Donald Trump amerikai elnök, és Kim Dzsongun észak-koreai vezető csúcstalálkozójának eredményeiről, mindenesetre az amerikai elnök szerint az jobbnak bizonyult, mint arra bárki számított. Észak-Korea ígéretet tett arra, hogy atommentesítést hajt végre.