Közélet

M. Richárd 7,5 millió forint óvadékért szabadon mozoghat

M. Richárd a halálos autóbaleset óta nem hagyhatja el az otthonát. A bíróság kedden megállapította, hogy mennyit kell fizetnie azért, hogy Budapesten szabadon mozoghasson.

M. Richárd védője többek között arra hivatkozva, hogy védence hosszú ideje van házi őrizetben arra kérte a bíróságot, hogy 5 millió forint óvadékért szüntessék meg a felügyeletét.

Az óvadékot baráti kölcsönökből fizetné a gázoló, ami a védője szerint biztosíték arra, hogy betartaná a szabályokat.

– derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

A bíróság végzése szerint M. Richárd továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit később bántalmazott is. Majd 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött egy szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel.

A balesetben két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.

Az is megállapítható, hogy a halálos baleset okozását megelőzően M. Richárd kábítószert fogyasztott – írta a törvényszék, megjegyezve, hogy bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással.


A két karambolozó autó egyike a buszmegállóba csapódott, egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Forrás: MTI Fotó / Mihádák Zoltán

A közlemény szerint továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért a bíróság szerint továbbra is indokolt a kényszerintézkedés, viszont hozzátették, hogy

a gyanúsított csaknem 14 hónapja van házi őrizetben, és az utóbbi hónapokban nem szegte meg a szabályokat, és a nyomozás is el fog húzódni. Ezekre tekintettel a bíróság enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított.

Hozzátették, hogy ha a gyanúsított megszegi a szabályokat, vagy idézés ellenére nem jelenik meg a bíróságon, akkor le is tartóztathatják.

Ha a végzés véglegessé válik, akkor az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ez után a gyanúsított Budapest és Pest megyét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakó-, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg, valamint továbbra is lesz rajta nyomkövető. A végzés nem végleges.

baleset M. Richárd bűnügy
Kapcsolódó cikkek