Közélet

Csak jövő év áprilisától változik a közjegyzők díjazása

Jövő é elején sem fog életbe lépni a közjegyzői díjakról szóló, idén módosított Igazságügyi Minisztériumi rendelet – derül ki a ma megjelent Magyar Közlönyből. Az eredetileg idén október elsejére tervezett életbe léptetést előbb eltolták 2019 január elsejére, a mai módosítóval, viszont már 2019 április vége a jogszabály új életbelépési határideje. A közjegyzői díjak mértékét, a díj kiszabásának és megfizetésének módját az állam határozza meg.

Az ezt szabályozó rendelet a polgári közjegyzőség visszaállításakor, 1991-ben, 27 éve született. Az elhalasztott díjrendelet-tervezet egyebek mellett emelte volna a munkadíj fix összegét, 200 millió forint ügyértékig minden sáv esetén, egységesen 4500 forinttal.

Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat közokiratba foglalása esetén a sávosan meghatározott munkadíj kétharmadát kellett volna felszámítani, ez a korábbi mértékhez képest 17 százalékos emelést jelentene. A rendeletről korábban beszámoló MTI hír szerint a tervezet az egy óráért felszámítandó munkadíj 1500 forintról 5500 forintra emelését írta elő. A jegyzőkönyvi tanúsítvány és okirat megőrzésének munkadíja minden megkezdett óráért 3000 forintról 8250 forintra nőtt volna.

közjegyzői díj rendelet közlöny
Kapcsolódó cikkek