Durván megbüntettek egy orosz ellenzéki portált
A hírportált azzal gyanúsítják, hogy egy „külföldi ügynökként” bejegyzett szervezettől kapott pénzügyi támogatást, és nem jelentette a hatóságok felé.
Jevgenyija Albac főszerkesztő a bírósági tárgyaláson politikai indíttatású ítéletnek nevezte a döntést. Mint mondta, a sajtót sújtó, Oroszországban szokatlanul magas bírsággal el akarják hallgattatni a The New Timest.
Sokáig várhattok erre!
– jelentette ki Albac, aki már az első fokú – nagyjából 25 millió rubel pénzbüntetést megállapító – ítéletet követően adománygyűjtésbe kezdett, hogy a hírportál várható elmarasztalása esetén ki tudja fizetni a büntetés összegét. Bejelentette, hogy kész az ügyével egészen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig (EJEB) is elmenni.

A megállapított pénzbírság egyébként az Oroszországban külföldi ügynökként bejegyzett, szabad sajtót támogató alapítvány által folyósított támogatás összegének felel meg.
A The New Times leginkább a Kreml-kritikus politikai elemzők megszólaltatása révén ismertté.
Az internetes lap nyomtatott verziója 2017-ben szűnt meg pénzhiány miatt. Megfigyelők szerint az orosz hatóságok az utóbbi időben a többi között működést ellehetetlenítő pénzbírságok kiszabásával próbálják akadályozni az orosz ellenzék tevékenységét.


