BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállapodás nélkül csak 50 százalék a Brexit esélye

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A brit külkereskedelmi miniszter szerint ha a parlament januárban nem fogadja el a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről elért megállapodást, akkor nem sokkal haladná meg az 50 százalékot annak az esélye, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jövő márciusban esedékes időpontjában valóban kilép az Európai Unióból.

Liam Fox, a kormányzó brit Konzervatív Párt elkötelezett, de mérsékelt retorikájú Brexit-párti táborának tagja a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kijelentette: akkor lehetne 100 százalékos esélyűnek tekinteni a márciusi kilépést, ha a londoni alsóház megszavazza a brit kormány és az EU között november végére létrejött Brexit-megállapodást.

Ha nem szavazzuk meg (az egyezményt), nem feltétlenül adnék 50 százaléknál sokkal több esélyt (a márciusi kilépésnek)

– mondta a külkereskedelmi tárca vezetője.

Fox szerint ez a brit EU-tagságról rendezett népszavazás résztvevőinek elárulása lenne.

A 2016 júniusában tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból, bár az országos átlagon belül a skót és az észak-írországi választók jelentős többsége a bennmaradásra szavazott.

A külkereskedelmi miniszter szerint a január harmadik hetében esedékes alsóházi szavazáson két választás lehetséges: a Brexit-megállapodás elfogadása, vagy az, hogy nem lesz Brexit.

Hozzátette: a népszavazás kiírásával a parlament közvetlenül a népre ruházta át szuverenitását, és ezek után elképzelhetetlen, hogy a nép döntését figyelmen kívül hagyja, mert az „gyújtó hatásúnak” bizonyulhat.

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt hetekben Theresa May miniszterelnök is több nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ha az alsóház nem fogadja el a Brexit-feltételekről szóló megállapodást, az annak a kockázatával járna, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül kerül ki az Európai Unióból, vagy egyáltalán nem lesz Brexit.

A Brexit feltételrendszeréről szóló egyezmény jóváhagyásához egyelőre nincs meg a többség a londoni alsóházban, elsősorban a tory frakció keményvonalas Brexit-táborának ellenállása miatt.

E frakciócsoport azt a tartalékmegoldást ellenzi a leghevesebben, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállításának elkerülését szolgálná. E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság és az EU vámuniós viszonyrendszerben maradna, ha nem sikerülne időben olyan szabadkereskedelmi megállapodást kidolgozni, amely a határellenőrzés felújítását feleslegessé tenné.

A kilépési megállapodásról a londoni alsóháznak az eredeti menetrend alapján december 11-én kellett volna szavaznia, de Theresa May előző nap január harmadik hetére halasztotta a voksolást, éppen azért, mert a határellenőrzés elkerülésére szolgáló megoldás feletti súlyos nézeteltérések miatt reménytelen lett volna a Brexit-egyezmény elfogadtatása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.