BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Határidőig nem lesz Brexit-megállapodás

Theresa Maynek hétfőig van lehetősége egy új javaslattervezet beadására.

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint egészen biztos, hogy a Brit EU-tagság megszűnésének 2019 márciusi határidejéig nem lesz Brexit-megállapodás.

Az M1-en hozzátette, hogy miután hétfőn elutasították a brit kormány és az EU Brexit-megállapodását, Theresa Maynek hétfőig van lehetősége egy új javaslattervezet beadására. Ha január 29-én a brit parlament leszavazza az új tervezetet is, akkor valószínűleg új választásokat írnak ki majd – jegyezte meg.

Fotó: AFP

Elmondta: a brit kormányfő jelenlegi célja, hogy engedményeket próbáljon kicsikarni az uniótól, és hogy ezekkel kiegészítve újból szavazásra kerüljön a Brexit-megállapodás. Egy másik lehetőség, hogy egy teljesen új javaslatot dolgoznak ki, de ezzel kapcsolatban érdemi tárgyalásokat akkor tudnak folyatatni, ha márciusról legalább júniusra módosul a Brit EU-tagság megszűnésének határideje – tette hozzá Gálik Zoltán.

Egyre valószínűbb egy második népszavazás

A briteknek sürgősen konszenzusra kell jutniuk abban a kérdésben, hogy pontosan mit akarnak elérni a Brexittel.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.