Közélet

John Lennon-est lesz a Pólus Moziban

A 20. század egyik legnagyobb hatású művésze, John Lennon előtt tisztelegnek pénteken este a fővárosi Pólus Mozi Rock Klubjának következő emlékprogramján. A rendezvényen fellép a Blackbirds tribute zenekar, levetítik John Lennon és Yoko Ono 1972-ben készült Imagine című zenés filmjét és egy relikviakiállítás is lesz.

Lennon legismertebb és legnépszerűbb szólólemeze, az 1971-ben megjelent Imagine-t tavaly újramaszterelve, számos ritkasággal bónuszként ismét kiadták. Az ex-Beatle és felesége, Yoko Ono filmjében az album teljes zenei anyaga elhangzik, emellett néhány dal hallható Ono Fly című lemezéről is.

A Lennon és Ono angliai otthonában és londoni, New York-i utazásain készült, szürreális hangulatú film álomszerű felvételei az ikonikus album születését dokumentálják, emellett egy sajátos korrajzként betekintést nyújtanak az excentrikus művészpár életébe és mindennapjaiba. A filmet 2018-ban képkockánként restaurálták, a hangfelvételeket a többszörös Grammy-díjas Paul Hicks keverte újra és a film rövid időre világszerte visszatért a mozivászonra. A mozikba kerülő, bővített változat tizenöt percnyi, korábban nem látott extra stúdiófelvételt tartalmaz, amelyeken Lennon és a Plastic Ono Band – George Harrison, Nicky Hopkins, Alan White és Klaus Voormann – a How Do You Sleep? és az Oh My Love című dalt adja elő.

Fotó: AFP

A filmvetítés előtt egyórás koncerttel várja a Lennon-rajongókat Magyarország legrégebbi Beatles-emlékzenekara, az idén tizenöt éves Blackbirds, amely korabeli hangszerek és hangulatos háttérvetítés segítségével idézi meg Lennont és a legendás zenekart. Az együttes ezen az estén kizárólag John Lennon szerzeményekből válogat a Beatles különböző korszakaiból és Lennon szólóéveiből.

Az emlékzenekar tagjai szenvedélyes gyűjtők is: az est kísérőprogramjaként egy relikviakiállítást is megtekinthetnek a nézők a mozi aulájában.

john lennon Imagine
Kapcsolódó cikkek