Közélet

Őrült árért kelt el Bowie stúdiófelvétele

A becsült ára ötszöröséért, több mint 50 ezer fontért (17 millió forint) kelt el árverésen David Bowie Starman című dalának első felvétele.

Az 1971-ben készül magnófelvétel mintegy 50 éven át porosodott egy padláson – adta hírül a BBC hírportálja.

A felvételen hallható, amint Bowie azt mondja Mick Ronsonnak, hogy még nem fejezte be a dalt, amikor a gitáros be akarta fejezni a felvételt. Ronson a magnószalagot egy zenész barátjának, Kevin Hutchinsonnak adta, aki segített neki megtanulni a dalt 1971-ben.

Meghallgatva a számot Hutchinson David Bowie próbaszalagja címmel felcímkézte azt és a padlásra tette. Bár Hutchinson többször új otthonba költözött, a magnószalagot mindig magával vitte.

Fotó: AFP

A Starman című dalt 1972-ben adták ki, és a brit toplistán a 10. helyre került. A dal később megjelent a Ziggy Stardust albumon is.

Hutschinson akkor vette csak ismét elő a magnószalagot, amikor látott egy dokumentumfilmet David Bowie-ról 2016-ban.

A szalagon hallható még Bowie két másik száma, a Moonage Daydream és Hang Onto Yourself is.

A merseyside-i Newton-le-Willowsban lévő Omega Aukciósház kedd esti árverésén 50 430 fontért vette meg egy licitáló.

david bowie felvétel
Kapcsolódó cikkek