BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmilliárddal nőtt a fővárosi színházak támogatása

Az új rendszer transzparensebb – mondta Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere. Hozzátette, Magyarországon a nemzetstratégiailag jelentős intézmények 5,2 milliárd forint többlettámogatásban részesülnek, a többiek pedig 2,7 milliárd forintot kapnak.

„Szétosztották azt a 3,5 milliárd forintot, amit Budapest 11 kiemelt színháza kap. A kormány a hazai színházaknak összesen 37 milliárd forint többlettámogatást biztosít 2019-ben” – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

A rendszer transzparensebb, áttekinthetőbb és sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra sokszínűségét

– mondta Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere a sajtótájékoztatón. Hozzátette, a nemzetstratégiailag jelentős intézmények 5,2 milliárd forint többlettámogatásban részesültek, a többiek pedig 2,7 milliárd forintban.

A főpolgármester kifejtette, hogy a kulturális intézmények február 21-e után nyújthatták be a pályázataikat a többlettámogatásra, idén ez az összeg a fővárosi színházak esetében 540 millió forinttal több, mint a tavalyi társaságiadó-kedvezmény (TAO) támogatásának összege.

Kásler Miklós szerint az új rendszer transzparensebb, áttekinthetőbb és sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra sokszínűségét
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezidáig 364 korábban TAO-támogatást igénybe vevő intézmény közül 157 nyújtotta be, hogy szeretne többlettámogatásban részesülni, ezt már Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár mondta. Hozzátette, a jutalék, amiről az intézmények nyilatkoztak 4 milliárd 504 ezer forint volt. A legmagasabb jutalék összege, amit három év alatt fizetett egy színház az 553 millió forint volt, amit azután a pénz után fizetett ki az intézet, amit közpénzként TAO-ként kapott – mondta az államtitkár. Kiemelte, a kormánynak fontosak az alternatív és a kísérletező színházak is, akiktől már 25 támogatási kérelem érkezett és 20-at már elbíráltak.

A 11 kiemelt budapesti színház támogatásának összege:

  • Thália Színház 336 millió forint
  • Trafó 60 millió forint
  • József Attila Színház 220
  • Madách Színház 1,1 milliárd forint
  • Újszínház 105 millió forint
  • Örkény Színház 215 millió forint
  • Bábszínház 143 millió forint
  • Kolibri 62 millió forint
  • Radnóti Színház 110 millió forint
  • Vígszínház 840 millió forint
  • Katona József Színház 320 millió forint
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.