Közélet

Kanada már most készül a legrosszabbra

Az ország kormánya számít arra, hogy külföldi szereplők megpróbálnak majd beavatkozni az októberi általános választásokba – jelentette ki pénteken a franciaországi Dinard-ban Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.

A kanadai diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy nagyon aggódik a külföldi beavatkozás lehetősége miatt.

Úgy ítéljük meg, hogy nagy a valószínűsége a külföldi beavatkozásnak, és azt gondoljuk, hogy már eddig is voltak kísérletek demokráciánk megzavarására

– hangoztatta Freeland, aki szerint ezeknek a kísérleteknek nem az a céljuk, hogy egy bizonyos eredményt elérjenek, hanem, hogy polarizálják a nyugati társadalmakat.

Justin Trudeau számít a külföldi beavatkozásra a választásokon
Fotó: AFP

Justin Trudeau kanadai kormányfő nem sokkal később világossá tette, hogy kormánya „hihetetlen éberséggel” figyeli a potenciális fenyegetéseket.

Teljesen világos, hogy az Oroszországhoz hasonló országok állnak a megosztó célú kampányok mögött, amelyek miatt a belpolitika megosztottabbá és haragosabbá vált, mint korábban

– hangsúlyozta a liberális kanadai miniszterelnök.

A dinard-i G7 külügyminiszteri tanácskozáson szintén részt vevő Jeremy Hunt brit külügyminiszter annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a liberális demokráciáknak meg kell akadályozniuk, hogy Oroszország és mások beavatkozzanak.

Az amerikai hírszerzés és más országok is többször azzal vádolták meg Oroszországot, hogy beavatkozik a demokratikus folyamatokba, hogy zűrzavart és feszültséget szítson Nyugaton. Moszkva eddig ezt mindannyiszor visszautasította.

beavatkozás választások
Kapcsolódó cikkek