BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megváltoztatnák a schengeni övezet határszabályozását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelenleg Ausztria, Németország, Dánia, Svédország és Norvégia tart fent a schengeni, belső határokon ellenőrzést.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén olyan állásfoglalást fogadott el csütörtökön, amely szerint az ideiglenes határellenőrzéseket először csak két hónapra lehetne bevezetni – szemben e jelenlegi hat hónappal –, meghosszabbításukat pedig a jelenlegi két év helyett csak legfeljebb egy évre lenne szabad engedélyezni.

A felülvizsgálat alatt álló schengeni határellenőrzési szabályrendszer megengedi, hogy

a tagállamok a schengeni övezeten belül ideiglenesen ismét határellenőrzést vezessenek be, amennyiben komoly veszély fenyegeti országuk köz- vagy belbiztonságát

Az Európai Parlament plenáris ülése

339 szavazattal, 205 ellenszavazat és 62 tartózkodás mellett rögzített álláspontja szerint a schengeni övezet államaiknak részletes kockázatelemzéssel kell igazolniuk, ha a határellenőrzést a kezdeti két hónapon túl is fenn szeretnék tartani.

Ha még tovább, hat hónapra szeretnék meghosszabbítani a határellenőrzést, akkor arról értesíteniük kell az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, utóbbinak pedig állást kellene foglalnia arról, hogy a hosszabbítás megfelel-e a jogi követelményeknek. Véleményük szerint a határellenőrzés meghosszabbítását az Európai Tanácsnak is jóvá kellene hagynia.

Forrás: MTI / Varga György

Az uniós parlament és az Európai Unió Tanácsa tárgyalói az év elején elkezdték ugyan a szabályok felülvizsgálatáról szóló tárgyalásokat, azonban felfüggesztették a folyamatot, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs esély kompromisszumra.

Jelenleg Ausztria, Németország, Dánia, Svédország és Norvégia tart fent a schengeni, belső határokon ellenőrzést, amelyet még a 2015-ös migránsválság nyomán vezettek be.

Franciaország a folyamatos terrorfenyegetettség miatt tartja fenn a határellenőrzést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.