Közélet

Egy jól sikerült gyereknap ünnep a szülőknek is

A gyereknapot világszerte mindenhol ünneplik, ám nem mindenütt ugyanabban az időpontban: hazánkban ez május utolsó vasárnapja, amit a családok jelentős része ünnepel. A gyereknapi programok sok esetben tanító jellegűek, és a VG.hu-nak nyilatkozó pszichológus szerint egy élménydús ünnep rendkívül jó hatással van a gyermekek mentális egészségére is.

Hazánkban hagyományosan május utolsó vasárnapján ünneplik a gyereknapot, ez idén a tavaszi hónap 26. napjára esik. Érdekesség, hogy a kicsik ünnepét egyedül Magyarországon ünneplik május utolsó vasárnapján, a világon szinte mindenhol más és más időpontban tartják a gyereknapot. A legtöbb környező országban (Lengyelország, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia és Bulgária) június elsején ünneplik a gyerekeket, de Norvégiában például május 17.-re, míg Németországban szeptember 20.-ra esik a jeles nap.

Talán meglepő lehet, de még a híres diktatúrában, Észak-Koreában is ünneplik a gyerekeket, valamint az első gyereknapot közel száz éve tartották meg Törökországban.

Magyarországon az 1950-es évektől kezdve lett május utolsó vasárnapja a gyerekeké, a több mint hetven éves múltra visszatekintő ünnep a mai napig is nagy népszerűségnek örvend hazánkban, ugyanis a REGIO Játék felmérése szerint a magyar családok 88 százaléka minden évben megtartja a gyereknapot.

Fotó: Pixabay

Mennyit költünk gyereknapra?

A REGIO Játék felmérése szerint a szülők átlagosan kettő és négyezer forint közötti értékben vásárolnak gyermekeiknek játékokat. A kutatás szerint tíz kicsiből nyolc kifejezetten várja a május utolsó vasárnapját.

Szlávecz Boglárka, a vállalat munkatársa a VG.hu érdeklődésére elárulta, hogy

a gyereknap kiemelkedő fontossággal bír, forgalmi szempontból legalább olyan jelentős, mint a karácsony,

ám a játékvásárlási szokások másak, köszönhetően az időjárás tényezőnek.

Míg télen inkább a beltéri játékokra esik az apukák és az anyukák választása, addig gyereknapon inkább a kültéri játékokat részesítik előnyben a szülők, kedvelt vásárlási tétel ilyenkor a labda, a hinta vagy a kerékpár. Szlávecz Boglárka elmondta továbbá, hogy a szülők negyede hatezer forint felett költ gyermekére.

Digitalizáció ide vagy oda, a klasszikus játékokra még mindig nagy a kereslet

A fiatalok – az általános iskolában alsó tagozatos gyerekek is – egyre több időt töltenek az okoskészülékek világában, s egyre inkább elhanyagolják a klasszikus játékokat. A kutatások alapján azonban nem ilyen borongós a kép: a szülők megpróbálják megteremteni az egyensúlyt a tabletek és a hagyományos, kézzel fogható játékok használata között.

Fotó: AFP/John Macdougall

Szlávecz Boglárka szerint a hagyományos játékok által számos olyan ismeret, jártasság sajátítható el, amit egyetlen okoseszköz sem képes kiváltani. Kutatásaikból azt látjuk, hogy a szülők is tisztában vannak ezzel, és törekednek az egészséges egyensúly fenntartására. Nap mint nap azért dolgoznak, hogy kielégítsék a modern világban is hagyományos játékokkal szemben támasztott elvárásokat, és felhívják a figyelmet a kézzelfogható játékok fontosságára.

A szociális fejlődés érdekében a gyerekeknek nagy szükségük van például a társasjátékokra, hogy megtanulják az együttműködés fontosságát, gyakoroljanak kommunikációs szituációkat, kifejlesszék a kritikus gondolkodásmódot, formálják a képzelőerőt, megtanuljanak alkalmazkodni a szabályokhoz

– tette hozzá.

Nem csak ugrálóvár, de arcfestés és trambulin is várja a gyerekeket

Az ajándékozáson és a zsebpénzadáson (a szülők csupán hét százaléka ad ilyenkor plusz költőpénzt a gyermekének) a szabadtérre szervezett gyermeknapi programok is nagyon népszerűek. A kicsik kedvencei közé még mindig az ugrálóvárak, a trambulinok és arcfestés tartozik, ám ezek mellett egyre több és sokszínűbb a lehetőségek tárháza a gyereknapi programokat tekintve.

Az önkormányzatokon és az iskolákon kívül ugyanis számos tematikus és készségfejlesztő gyereknapi programkínálattal is találkozhatnak a szülők. A kicsik körében kifejezetten kedvelt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett, az ország több pontján is megtalálható ünnepi kavalkád. A gyermekek ilyenkor kipróbálhatják milyen is lehet valódi tűzoltónak lenni, és több olyan „igazi tűzoltós” élménnyel is gazdagodhatnak, mint a rúdon csúszás, a próbariasztás vagy a puttonyfecskendős tűzoltás.

Számos gyermeknapi programnak játékos nevelő jellege is van,

  • míg a katasztrófavédelem emberei a felelősségre hívják fel a gyerkőcök figyelmét,
  • addig a Müpában a koncertekkel és az ismeretterjesztő előadásokkal a kicsik művészet iránti fogékonyságát szeretnék erősíteni a szervezők,
  • a Budakeszi Vadaspark gyereknapi kínálata pedig a természet kincseinek megőrzésére kívánja felhívni az ünnepeltek figyelmét,
  • számos helyen pedig kézműves foglalkozásokkal hívják fel a picik figyelmét az alkotás szépségére.
  • A gyereknap az elvált szülőknek is kiváló lehetőséget tartogat

    Gyöngyösi Alexandra Bianka pszichológus szerint a gyereknapon nem feltétlenül a program a lényeg, hanem az, hogy a kicsik megfelelő mennyiségű és minőségű időt tudjanak egymással tölteni, és ez már nagyban az apákon és az anyákon múlik. A pszichológus szerint a gyerekeknek a legjobban a szüleik közelségére és törődésére van szükségük.

    Egyre több a pszichológiai zavarokkal küzdő kisgyermek, számos esetben pedig az ok nem más, mint az, hogy a gyerekek nem tudják megélni az egészséges szülő-gyermek kapcsolatot. Május utolsó vasárnapja pedig egy remek lehetőség erre

    – válaszolta a VG.hu-nak Gyöngyösi Alexandra Bianka.

    Fotó: AFP

    A szakértő szerint a gyereknap jó lehetőség az elvált szülőknek is, ugyanis ilyenkor az apa és az anya közösen a gyerekekkel egy semleges helyen tud több időt eltölteni.

    Hazai adatok a nemzetközi gyermeknap alkalmából

    Magyarországon 1931-től gyermekhét keretében ünnepelték a kicsiket és a fiatalokat, 1950 óta pedig május utolsó vasárnapján, egynapos ünnep keretében köszöntjük őket – írja infografikájához fűzött kommentárjában a Központi Statisztikai Hivatal, amely a nemzetközi gyermeknap alkalmából a 14 éves és annál fiatalabb népességgel kapcsolatos hazai adatokat mutatja be.

     

    gyerek gyereknap május utolsó vasárnapja Régió Játék család
    Kapcsolódó cikkek