Közélet

Marad a 32 csapatos mezőny a katari vb-n

A FIFA szerint a jelenlegi körülmények között egy ilyen javaslatot nem lehet most végrehajtani.

Nem emelik 48 csapatosra a 2022-es labdarúgó-világbajnokság mezőnyét, azaz Katarban – az eredeti terveknek megfelelően – 32 válogatott lesz jelen.

Az összes érintett fél részvételével végzett alapos és átfogó konzultációs folyamat után azt a következtetést vontuk le, hogy a jelenlegi körülmények között egy ilyen javaslatot nem lehet most végrehajtani

– olvasható a nemzetközi szövetség (FIFA) közleményében.

A FIFA 2017 januárjában határozott arról, hogy a 2026-os világbajnokságtól kezdve 48 csapatosra bővíti az eddig 32-es mezőnyt, majd Gianni Infantino elnök tavaly október végén beszélt először annak lehetőségéről, hogy erre már a 2022-es, katari tornán sor kerülhet. Erről június elején Párizsban döntött volna a szervezet, amely korábban kimondta, a bővítéshez Katarnak szüksége van legalább egy környékbeli országra, ahol szintén lehet mérkőzéseket rendezni.

A 2022-es katari vb még biztosan nem lesz 48 csapatos
Fotó: AFP

A FIFA elsősorban a kevés idővel indokolta a mostani határozatot, ugyanis a belépő másik rendezőre gyakorolt logisztikai hatás részletes és szükséges értékelése miatt a júniusi határidőig nem született volna meg a döntés a másik házigazdáról.

A bővítést nagyban akadályozta, hogy Katar potenciális partnerei közül a Perzsa-öböl több államával, így Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel feszült a politikai viszonya. Ezek az államok – Egyiptommal kiegészülve – 2017 nyarán diplomáciai és kereskedelmi bojkottot hirdettek Katarral szemben, arra hivatkozva, hogy támogatja a terrorizmust.

A három év múlva esedékes vb házigazdája tagadta a vádakat.

A FIFA leszögezte: létszámemelés nem lesz napirenden a párizsi kongresszuson, azaz biztosan 2026-ban lesz először 48 csapat a vb-n, amelyet akkor az Egyesült Államok mellett Kanadában és Mexikóban rendeznek.

Katarban örülnek a létszámemelés elmaradásának

A helyi szervezőbizottság csütörtökön reagált a FIFA szerda esti döntésére. Az szb jelezte: nyitott lett volna a csapatok számának 32-ről 48-ra növelésére, ám csak akkor, ha ennek a körülményeit sikerült volna megteremteni, márpedig a szakértői vélemények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy

ilyen mértékű változtatáshoz lényegesen több időre van szükség annál, mint ami rendelkezésre áll.

A szervezők mindehhez annyit tettek hozzá: elkötelezettek annak érdekében, hogy minden idők egyik legjobb világbajnokságát rendezzék meg, 32 csapattal a mezőnyben.

A FIFA 2017 januárjában határozott arról, hogy a 2026-os világbajnokságtól kezdve 48 csapatosra bővíti az eddig 32-es mezőnyt, majd Gianni Infantino elnök tavaly október végén beszélt először annak lehetőségéről, hogy erre már a 2022-es, katari tornán sor kerülhet. Erről június elején Párizsban döntött volna a szervezet, amely korábban kimondta, a bővítéshez Katarnak szüksége van legalább egy környékbeli országra, ahol szintén lehet mérkőzéseket rendezni.

Szerdán aztán eldőlt, hogy az eredeti terveknek megfelelően kerül sor 2022 végén a vb-re.

Az összes érintett fél részvételével végzett alapos és átfogó konzultációs folyamat után azt a következtetést vontuk le, hogy a jelenlegi körülmények között egy ilyen javaslatot nem lehet most végrehajtani

– írta a nemzetközi szövetség (FIFA) szerdai közleményében.

Metró-nagyhatalom lesz Katar

Még 3 év a katari focivébéig, de már kész az ország első metróvonala, a Doha Metro Red Line. A szerelvényeken első osztályú kocsi is található, amelyen 800 forintért utazhatnak.

 

vb futball Katar
Kapcsolódó cikkek