Közélet

May lemondása nem változtat az EU álláspontján

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a brit kormányfőt „bátor nőnek” nevezte.

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke – jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta:

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a brit kormányfő lemondását nem fogadta örömmel, ugyanakkor döntéséért elismerését fejezte ki, és „bátor nőnek” nevezte.

Juncker szavait tolmácsolva a szóvivő kiemelte, hogy az elnök kedvelte és nagyra értékelte a brit kormányfővel folytatott közös munkát. Hozzátette, Juncker készen áll, hogy jó munkakapcsolatot alakítson ki a jövőbeni, új brit miniszterelnökkel is – közölte.

Theresa May
Fotó: MTI/AP/Alastair Grant

Theresa May pénteken bejelentette lemondását, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

A Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.

Kijelentette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek. Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja – tette hozzá.

Theresa May Brexit EU Nagy-Britannia
Kapcsolódó cikkek