Közélet

Jelentősen csökkentette szén- és vízlábnyomát a C&A

Tavaly több mint 100 ezer tonna szén-dioxidot és 1 milliárd köbméter vizet takarított meg a C&A ruhaipari óriás a fenntarthatóbb alapanyagok beszerzésének köszönhetően, derül ki a a cég 2018-as globális fenntarthatósági jelentéséből.

2018-ban a C&A fenntartható anyagokra vonatkozó globális stratégiájának eredményeként – amelynek célja a fenntarthatóbb pamut- és cellulózszálak beszerzése – 116 000 tonna széndioxid kibocsátását (mtCO2e) sikerült elkerülni, ami megegyezik 70 000 személygépkocsi éves széndioxid-kibocsátásával, olvasható a jelentésben. Továbbá a C&A megtakarított 1 milliárd köbméter vizet is, ami 400 000 olimpiai méretű medence vízmennyiségének felel meg, teszik hozzá.

A jelentésből kiderült: a C&A a fenntarthatóbb nyersanyagoknak köszönhetően 2018-ban 12 százalékkal csökkentette globális széndioxid-lábnyomát. Jelenleg a cég által felvásárolt gyapot 71 százaléka már vagy organikus gyapot, vagy úgynevezett „Better Cotton”, magyarul jobb pamut és az újrahasznosított anyagok is egyre nagyobb szerepet játszanak. Európában a C&A 95 000 darab újrahasznosított pamutot és több mint 300 000 darab újrahasznosított poliésztert tartalmazó terméket értékesített, emelik ki.

„A kollekcióinkhoz felhasznált nyersanyagok fele fenntarthatóbb forrásból származik, így egyértelműen látható, hogy intézkedéseink hozzájárulnak a környezet védelméhez, javítják a kistermelők megélhetését és megkönnyítik ügyfeleink számára a fenntarthatóbb döntések meghozatalát”

- mondta Jeffrey Hogue, a C&A vezető fenntarthatósági tisztviselője.

Jeffrey Houge: egyértelműen látható, hogy intézkedéseink hozzájárulnak a környezet védelméhez
Fotó: denimsandjeans.com

A 2018-as év az iparággal folytatott szorosabb együttműködés éve volt a rendszerszintű változás megteremtése érdekében. A C&A továbbra is aktívan részt vett az úgynevezett „ACT” (Action, Collaboration, Transformation – Tett, Együttműködés, Átalakulás) kezdeményezésben, amely egy úttörő, több érintett fél között létrejött megállapodás a ruházati dolgozók bérének fejlesztésére, az Ellen MacArthur Alapítvánnyal és a „Fashion for Good” szervezettel együttműködésben a „körkörös gazdaság” szemlélet támogatására a ruházati iparágban, valamint a C&A Alapítvánnyal együttműködésben a rendszer- és iparágszintű változások előmozdítására a szociális és környezetvédelmi gyakorlatok tekintetében, olvasható a jelentésben.

„Az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljaival összhangban továbbra is törekszünk az együttműködés új formáira és az innovációra annak érdekében, hogy pozitív hatást gyakoroljunk a divatiparra” – idézi a jelentés a C&A vezető fenntarthatósági tisztviselőjét.

textil- és ruhaipar környezetszennyezés C&A gazdaság
Kapcsolódó cikkek