Őrizetben Michel Platini volt UEFA-elnök
A Mirror cikke szerint Michel Platinit a 2022-es vb Katarnak ítélése kapcsán vették őrizetbe, azt követően, hogy tanúként beidézték a hatóságok, a legfrissebbek szerint a francia rendőrség Párizson kívüli Korrupcióellenes Hivatalába szállították.
Az először a francia Mediapart és Le Monde újságok honlapján megjelent információt megerősítette a francia igazságszolgáltatásban dolgozó, névtelenséget kérő forrás is.
Platinit egyébként már korábban is kihallgatták az ellene indított, megvesztegetés és korrupció gyanújában indított nyomozás során.

Fotó: AFP
Kihallgatták Nicolas Sarkozy francia elnök korábbi kabentfőnökét, egyben a korábbi belügyminiszter Claude Guéant-t is az ügyben, de őt egyelőre nem vették őrizetbe – erről már a Mediapart ír.
Katar 2010-ben nyerte el a nemzetközi labdarúgóélet legfontosabb és egyben legnépszerűbb viadalának rendezési jogát, az azonban máig vitatható, hogy mennyire jogosan ítélték oda azt a közel-keleti arab emírségnek.
Platini felfedett egy 20 éves titkot, volt trükközés máshol is
Platini korábban egy interjúban bevallotta, hogy trükköztek az 1998-as franciaországi labdarúgó-világbajnokság sorsolásánál, hogy a házigazda, valamint a nagy favorit, címvédő brazil együttes csoportelsőségük esetén csak a döntőben találkozhassanak.
Amikor a lebonyolítást terveztük, egy kis trükköt hajtottunk végre
– fogalmazott a France Bleu rádióállomásnak Platini, aki a szervezőbizottság vezetője volt.
Eltiltották
Mint ismert, Plattinit a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korrupciós botrányában való érintettsége miatt 2015-ben nyolc évre eltiltották a futballügyektől, később ezt a tiltást a sportdöntő bizottság mérsékelte 4 évre.


