BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömeges rosszullét az orfűi fesztiválon

Járványügyi vizsgálatot folytat a Baranya Megyei Kormányhivatal, mert az elmúlt napokban sokan rosszul lettek az orfűi Fishing on Orfű fesztiválon egy feltehetően szennyezett vizű forrás vize miatt – tájékoztatta az intézmény szombaton.

A kormányhivatal a vizsgálat eredményét követően ad majd részletesebb tájékoztatást a megbetegedések okáról.

Egyedi Péter, a fesztivál sajtófelelőse azt mondta:

feltételezhetően egy, a rendezvény közelében található forrás vízéből ittak azok a fesztiválozók, akik később hányásos, hasmenéses tünetekre panaszkodtak.

Mint mondta, a forrás nem a fesztivál területéhez tartozik, de a szervezők már segítenek őrzésében, hogy elkerüljék a további megbetegedéseket. Hozzátette: az összesen 80-90 eset nagyobb része csütörtökön történt, pénteken már csak mintegy húsz embernél jelentkeztek a tünetek. Mióta őrzik a forrást, nincs tudomásuk újabb megbetegedésről, sokan pedig már meg is gyógyultak – tette hozzá.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Elmondta: a fesztivál hátralévő időszakában folyamatosan felhívják a látogatók figyelmét a fokozott higiéniára.

Füziné Kajdy Zita (független), Orfű polgármestere azt mondta,

a helyi aquapark parkolójában lévő forráson általában tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy vize nem alkalmas emberi fogyasztásra, azonban a tábla az elmúlt napokban eltűnhetett róla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.