Közélet

Az EU felszólította Iránt, hogy ne veszélyeztesse a nukleáris megállapodást

Az Európai Unió arra szólítja fel Iránt, hogy ne tegyen olyan lépéseket, amelyek veszélyeztetik a 2015-ben létrejött nemzetközi nukleáris megállapodás jövőjét, és hagyjon fel az egyezmény által engedélyezett szint feletti urándúsítással – közölte Maja Kocijancic, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.

A bizottsági szóvivő a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, Iránnak nem szabad olyan tevékenységbe kezdenie, amely aláássa a nukleáris megállapodásban foglaltakat, vagy amely nem egyeztethető össze a nukleáris vonatkozású szankciók feloldását szabályozó közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) végrehajtásával.

Kijelentette, a megállapodás minden fél részéről történő betartása nem csak a régió, hanem a nemzetközi béke és biztonság záloga.

Az unió kapcsolatban áll a cselekvési terv végrehajtását ellenőrző vegyes bizottsággal, hogy szükség esetén lépéseket tegyen a szerződés betartása érdekében – tette hozzá.

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn megerősítette, hogy Irán megkezdte a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött atomalku által engedélyezett, 3,67 százalékos szint feletti urándúsítást.

A közel-keleti ország a 2015-ben megkötött atomalku által engedélyezett, 3,67 százalékos szint felett dúsít uránt.
Fotó: AFP

Teherán vasárnap jelentette be, hogy – válaszul az amerikai szankciók visszaállítására – legalább 4,5 százalékosra dúsít uránt. Irán hétfőn azzal is fenyegetett, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségei felmondásának következő lépéseként ismét üzembe helyezik a leállított centrifugákat, és elindítja a 20 százalékos tisztaságú urán dúsítását.

Az iszlám köztársaság május elején azt jelentette be, hogy fokozatosan visszavonja a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ha a többi aláíró ország nem teszi lehetővé a gazdaságát fojtogató amerikai szankciók megkerülését.

Tavaly májusban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az iráni atomprogram szigorúan polgári jellegét a NAÜ ellenőrzésével garantálni hivatott megállapodást.

Teherán mindig is tagadta, hogy atombomba előállítására törekedne, és hétfőn jelezte, hogy mintegy 5 százalékos szintű dúsításra törekszik, amely jóval alatta marad a katonai célú felhasználáshoz szükséges 90 százalékos dúsítottságnak.

Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az iráni atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán ellen elrendelt szankciókat. Az átfogó egyezménnyel a nemzetközi közösség azt akarta szavatolni, hogy az atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon.

atomprogram Irán külpolitika
Kapcsolódó cikkek