A Facebookon több mint egymillió ember jelzett vissza egy, az 51-es körzet betörésével kapcsolatos eseményre – írja a USA Today. A nevadai sivatagban található katonai bázisról évtizedek óta olyan legendák szólnak, hogy
az amerikai kormány tudtával fogvatartott földönkívülieken titkos kísérleteket folytatnak.
Ez az urbánus legenda már természetesen a filmeseket is megihlette:
https://www.youtube.com/watch?v=G39Pe0qx-jY
Az esemény szeptember 20-án hajnalban venné kezdetét, amikor is a résztvevők a sivatagi gyülekező után a légierő titkos bázisát „megrohamoznák”, hogy végre „láthassák az idegeneket”. Azonban a szervezők a Facebookon azt is jelezték, hogy az esemény egy vicc, és ezen túl nem szándékoznak továbbmenni.
https://twitter.com/oSnackPack/status/1149526257207406592
Azt is írták, hogy egyszerre mindannyian „Naruto futással” rohannák le a katonai bázist, mint a Naruto című japán rajzfilmsorozatban szereplő ninják, vagyis hátra tett kézzel, mert akkor „olyan gyorsan tudnak majd szaladni, hogy nem érik őket utol a golyók.”
A légierő szóvivője, Laura McAndrews a lapnak elmondta, hogy értesültek az eseményről. Hozzátette, hogy
a Nevadai Teszt- és Gyakorlóközpont területén a légierő harci repülőgépeket tesztel, és katonai kiképzéseket folytat. Bármilyen illegális behatolási kísérlet veszélyes.