Közélet

Óriási a tét az Eurojackpoton

Az e heti jackpot bruttó 61 millió euró.

Megdőlhet minden korábbi magyar lottórekord, hiszen az előző játékhét során ismét nem született telitalálatos szelvény az Eurojackpoton, így tovább emelkedett a játék várható főnyereménye. Az e heti jackpot bruttó 61 millió euró, azaz 19,9 milliárd forint – írja a Szerencsejáték Zrt. közleménye.

Közel bruttó 20 milliárd forintért játszhatnak az Eurojackpot játékosok. Ez az összeg a negyedik legnagyobb várható főnyeremény az idei évben és közel háromszorosa az eddigi legnagyobb magyar lottónyereménynek,

amelyet szintén az Eurojackpot játékkal vihettek haza.

A közlemény egy, a közelmúltban végzett kutatásból erre is választ kaphatunk:

a válaszadók közül legtöbben (39 százalék) a kimagasló nyereményt emelték ki, illetve közel egyötödük (18 százalék) szerint a nemzetközi jellege az, ami különlegessé teszi a játékot a hagyományos számsorsjátékokhoz képest.

Több mint egytizedük (11 százalék) pedig a megszokottól eltérő, kétmezős játékmenetet említette.

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint az 1., a 14., a 21. és a 24. játékhéten is született 5+1-es magyar találat. Az öt nyereményben közös, hogy összegük minden esetben meghaladta a 100 millió forintot.

Az Eurojackpot sorsolását ezen a héten is pénteken, 21 és 22 óra között tartják a finnországi Helsinkiben, melyet a játékosok a sorsolást követően, felvételről tekinthetnek meg a Szerencsejáték Zrt. Youtube-csatornáján.

Szerencsejáték Zrt. EuroJackpot
Kapcsolódó cikkek